A tavalyi év hómentesen búcsúzott tőlünk, az „idei” tél valójában néhány napja köszöntött be. A hegyekben szépen havazott, s ez – járványhelyzet ide vagy oda – a szabadba csalogatja a természet szerelmeseit. Barátaimmal mi sem tudtunk ellenállni a csábításnak, túrabakancsot húztunk és a Pilis lankáit vettük célba. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a vadászoknak is kedvelt terepe ilyenkor a terület.

A túrázásnak magyarországi viszonyok között minden bizonnyal a tél kedvez a legkevésbé – hátulütőit főként a közlekedés terén tapasztalhatjuk – , de azért ennek is megvan a varázsa. A kihalt táj képe csak látszólagos, mert ha nyitott szemmel közlekedünk, az életnek megannyi nyomát vehetjük észre, és persze nemcsak a hóban. A növények, az örökzöldek kivételével téli álmukat alusszák, miközben a lombjukat vesztett erdők kitárulkoznak, s felfedik lakóik mindennapjait előttünk. Az állatok ilyenkor többnyire a túlélésért küzdenek, s napjaik nagy részét élelemkereséssel töltik. Milyen fura, hogy számunkra mindez a küzdelem a természetesség harmóniájaként hat.

Birtokba vette a tél a pihenőhelyet

A téli tájak látványa; a zúzmarával, hóval bevont fák, a havas erdei utak, kifehéredett hegyormok képe azonban mást is jelenthet. Az ember által háborgatott természetben ma már egyre ritkábban élhetjük meg az érintetlenséget. Nos, ezt az érzést a tél valamelyest visszaadhatja nekünk. Ha a tavasz az újjáéledés szimbóluma, a havas tél kétségtelenül a változatlanság, természetesség illúzióját kelti. Hiszen a hó jótékonyan elfedi előlünk mindazt, amivel egyébként nem büszkélkednénk, amin jó érzésű ember csak bosszankodhat. A tél azt is elhozza, hogy betakaróznak a hegyek, elfedvén az emberi kapzsiságról árulkodó, kőbányák ütötte sebeket, a favágás nyomaként kiálló csonkokat. Az erdei utakról, ösvényekről eltűnnek a terepjárók, motorok szaggatta keréknyomok és láthatatlanná válik az erdei pihenőket környékező szemét is. Végre csönd van, a „hétvégi kirándulók” inkább a meleg szobát választják. Lépteink közben csak a hó ropogása hallatszik, s lábnyomaink őzek, szarvasok, vaddisznók nyomaival keverednek.

Miközben a pilisi túrán ezek a gondolatok járnak a fejemben, a havas ösvényen terepjáró állja utunkat. Az erdészet munkatársa udvariasan, de határozottan adja tudtunkra, hogy ezen az úton nem mehetünk tovább, mert hamarosan vadászat lesz. A hajtók csak a jelre várnak, hogy zajongva, csörtetve, a lövésre kész puskák célkeresztjébe kergessék a rémült vadakat. Ezen a napon lám az illúziót is elvették tőlünk.

Fotók: Lieber Tamás

#szótkérek #barangoló #érvényes #környezet