Barlangfürdetések Magyarországon – a tűzoltók is besegítettek 

Múlt heti cikkünkben már írtunk arról, hogy Magyarországon lelkes barlangkutatók barlangot mosdattak. A témának most egy picit jobban utánajártunk.

Tűzoltók érkeztek 1996-ban a Doroggal és Esztergommal egyaránt határos Nagy-Strázsa-hegyre, hogy a Sátorkőpusztai-barlang korommal, porral koszolódott falfelületeinek megtisztításában segítsék a barlangászok munkáját. Mielőtt részleteiben bemutatnánk hogyan is kell elképzelni ezt a munkát, tekintsük át nagy vonalakban, hogy miért van szükség egyáltalán a barlangok tisztítására.

A barlangok természetes állapotát már azzal is óhatatlanul befolyásoljuk, ha behatolunk belsejükbe. Ruházatunkon, cipőnkkel akaratlanul szennyeződéseket juttatunk be. Lábunkkal ösvényt taposunk, kezünkkel kapaszkodunk, testünkkel a falhoz simulunk, csúszunk-mászunk járataiban. Az idegenforgalmi barlangok beton járófelületei a használattól előbb-utóbb besározódnak, és bizonyos barlangokban árvízi hordalékelöntések is előfordulhatnak. Ez utóbbira az aggtelek-jósvafői Baradla-barlang, a lillafüredi István barlang, vagy az Abaligeti-barlang is jó példa.

A barlangok kutatása, a barlangszakaszok feltárása is valamilyen mértékben szennyezi a barlangot. Természetesen nem ez a cél, de sajnos bármennyire is körültekintően végzik ezt a tevékenységet, az üledék kibontása, az agyagos vödrök felhúzása és úgy általában a lent végzett munka is bizonyos mértékű koszolással jár. Ezért szükséges az üregek megtisztítása időről időre.

Barlangrestauráció – avagy egy már ismert barlang felfedezése

A Sátorkőpusztai-barlangot a hazai barlangkutatók az egyik „legtöbbet szenvedett” barlangként aposztrofálják. Az 1946-os felfedezéséről nemcsak a szakmai közönség értesült, hanem a különböző folyóiratok az átlagolvasó számára is elvitték a kristálybarlang hírét. A népszerűségnek átka volt; boldog-boldogtalan látni akarta a „mesés kincseket”. A népszerűség hat év alatt alábbhagyott, ám a barlang megsínylette a rohamot. A gipsz-, kalcit-, és aragonitképződmények mintegy 80 százaléka eltűnt 1951-re, vagy egyszerűen letörték az illetéktelen látogatók, miközben a kristályos felületeket is összetaposták.

A Benedek Endre bányamérnök vezetésével 1958-ban szervezetbe tömörült dorogi barlangkutatók sokat tettek a még romjaiban is megóvásra érdemes barlangért, és az előttük álló harminc évben komoly feltáró munkát végeztek. A 30-40 méteres mélységben kibontott, ma már több száz köbméternyire becsült anyagot (többnyire agyagos üledék) a barlangon belül létesített depókban tárolták, hiszen az addigra elkoszolódott felületeket erre a célra alkalmasnak gondolták.

Benedek Endre csoportjának 1988-as felbomlása és az egykori vezető nevét viselő társaság (Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület – BEBTE) megalakulása a barlangot az elkövetkező évtizedekben a szó szoros és átvitt értelmében is új megvilágításba helyezte. A BEBTE napjainkban is tartó tevékenységében a kezdetektől fogva a barlangvédelem lett a vezérelv, a társaság ugyanis minden tevékenységet ennek igyekszik alárendelni. Ezt olyannyira komolyan veszik, hogy a sportcélú barlangtúrákat is megszüntették, helyette csakis szigorúan kijelölt útvonalon, ismeretterjesztő bejárásokat szerveznek.

A bevezetőben említett 1996-as barlangmosásnak a Fogadó-terem mennyezetén végigfolyó esővíz adta az ötletét. A barlangászok megfigyelték, hogy a kormozott, szennyezett falon (annak idején sokszor tüzet is raktak itt a kincsvadászok) lecsorgó víz hófehér, vagyis tiszta csíkot „húz” maga után. Azután már szándékosan falra spriccelt vízzel több helyen is lemérték a tisztító hatást. Az eredmény elég meggyőző volt. Elhatározták, hogy ezt folytatni kellene, de honnan szerezzenek ehhez elegendő mennyiségű vizet? A válasz és egyben a segítség kezdetben a nyergesújfalui, majd később az esztergomi tűzoltóktól jött.

A tökélyre fejlesztett mosás

Sátorkőpuszta, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt több mint két évtizedben a barlangmosás „laboratóriumává” vált. A különböző felületeken különböző technikákat, praktikákat „fejlesztettek” ki – vallja Lieber Tamás, a BEBTE vezetője.

„A csupasz mészkőfelületeken jól bevált a tűzoltófecskendő használata. Nagy nyomással, egyszerre nagy felületre lehetett a vizet feljuttatni. Azonban lejjebb a borsóköves felületeken már kevésbé volt hatékony, mert a „borsók” közé beletaposott agyagot ezzel a módszerrel nem lehetett kiszedni. A víz ugyanis az agyag felületén folyt le. Ráadásul a tűzoltófecskendő használata nem mondható víztakarékosnak. Az alsó szinten lévő finom gipszképződményekre ugyanakkor nem lehetett ráengedni akkora nyomással a vizet, mert azokat letörte volna.

A magasnyomású berendezések néhány évvel ezelőtti elterjedése a barlangászok munkáját is megkönnyítette. Ez kellőképpen víztakarékos, a vízsugár fókuszálható, a borsókövek vagy kalcitfogak közé betapadt agyagot is kiszedi és tisztes távolságból a képződményeket sem károsítja.

A barlangban ráadásul van egy kis forrásunk is, ami a vízutánpótlást biztosítja. A víz tárolására tartályt építettünk be a bejárati terem fölé, ahová a forrás melletti tározóból, szivattyú segítségével nyomjuk fel a vizet, 38 méteres mélységből. A felső tartályból visszaengedett víz nyomását a gravitáció biztosítja. Az alsó, igen sérülékeny gipszképződmények mosását egyszerű kerti, szabályozható locsolófejjel tudjuk végezni, ami nagyon finom porlasztásra is alkalmas. Egyébként a magasnyomású géppel végzett mosás után is jó hasznát vesszük a zuhanynak, mert a berendezés ugyan alapos tisztítást végez, de a szomszédos felületeket sajnos kissé összefröcsköli” – mondja az egyesület vezetője.

A Sátorkőpusztai-barlangban az egykori depók felszámolásával és az ezt követő szisztematikus mosással 2018 és 2020 között komplett teremrészeket sikerült újjávarázsolni a BEBTE tagjainak.

Koromtalanítás a Baradlában

A napjainkra 30 kilométeres hosszúságot is elérő aggteleki cseppkőbarlangot, vagyis a Jósvafő és Aggtelek között húzódó Baradlát már az őskori ember is ismerte és lakta. Erre utalnak a régészeti ásatások által felfedett temetkezési helyek, illetve cölöpmaradványok, de a cseppkövekre rakódott és azokba beleépült finom korombevonatok is jól konzerválták ezt az időszakot.

A barlangot az elmúlt évszázadokban is rengetegen látogatták, ugyanakkor több ismert ember is itt hagyta „névjegyét”. Tették ezt ma már elítélendő, ám akkoriban még elfogadott módon, falakra, cseppkövekbe vésve.

Sok ismeretet köszönhetünk ezeknek az írásos emlékeknek, korabeli graffitiknek.

Az elmúlt évben kitört világjárvány a barlangi túralehetőségeket is korlátozta, majd betiltotta. E kényszerű helyzet ugyanakkor lehetőséget adott az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak arra, hogy a korabeli leírásokban említett, azonban mára, az újkori szennyeződések által elfedett és így feledésbe merült feliratokat megkeresse. A szó elszáll, a papírlap is megsárgul, ám amit egyszer kőbe véstek, az még sokáig látható. Ezt bizonyította be Gruber Péter, a nemzeti park igazgatóhelyettese, aki munkatársaival a túraútvonal mentén lévő, napjainkra erősen szennyeződött cseppkőfelületeket tisztította meg magasnyomású berendezésekkel.

Gruber Péter kifejti, hogy a mosási tervek hallatán nagy volt a régészek aggodalma, akik attól tartottak, hogy az ősi koromréteget is eltávolítják. A szakember szerint azonban azok, mivel már vékony cseppkőhártya fedi, nem sérültek, ellenben 1700-1800-as évekből származó feliratokat sikerült, újra láthatóvá tenni, felfedve ezzel néhány epizódot a barlang mára elfeledett történetéből.

Ariadne-barlangrendszer

Amíg a Sátorkőpusztai- és a Baradla-barlang is önellátó a mosáshoz nélkülözhetetlen víz tekintetében (az előbbiben egy forrás, az utóbbiban a betonjárdák rendszeres tisztításához kiépített közmű áll rendelkezésükre a barlangászoknak), addig a Csévi-szirtek barlangjainak mosása komoly kihívást jelent az Adriadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület tagjainak. A vizet ugyanis a helyszínre kell cipelniük. Ez elég komoly logisztikát igényel.

Kovács Richárd egyesületi elnök elmondja, hogy a barlangbejáratot terepjáróval nagyjából 100 méterre tudják megközelíteni. Innen egy szivattyúval 50 méteres magasságba kell felnyomniuk a vizet, majd a bejárati szinten újabb szivattyú beiktatásával juttatják le azt a barlangba. Mindehhez az átemelő állomások miatt több ember összehangolt munkájára van szükség a feladat elvégzéséhez. 19,7 kilométeres rendszer Leány- Legény-barlangi szakaszának takarítását ez idáig öt alkalommal végezték el. Ezeken a szakaszokon főképp összetaposott, összefirkált illetve besározódott cseppköveket tisztítottak meg a kutatók.

Mosás a bányában

Tokodaltárón a néhai Ágnes-aknai bányavágatot napjainkban a környező települések ivóvízellátása miatt karsztvíz-kiemelésre használják. Az itt található tárók több kavernát (természetes üreget) is kereszteztek. Ezek többsége idővel víz alá került, egy tekintélyes hasadék azonban jóval a jelenlegi karsztvíznívó fölött található.

A látványos kalcitképződményekkel díszített járatot a BEBTE barlangászai látogatják. Az egykori bányaművelés miatt erősen koszolódott falakat a barlangászok 2017-ben két nap alatt takarították le. Erről egy rövid videofilm is készült.

Elsó videó, Ariadne-barlang, Kovács Richárd

Második videó: Tokodaltáro, Szilvay Péter