Nyár van, komótosan haladok autómmal a főúton. Elhagyom a várost, az út mentén üdítő látványt nyújtanak a zöldellő fák, amelyek tövében áttekinthetetlenül sűrűn nőtt bokrok húzódnak, úgy látszik, hogy sehol sincs szemét a zöldterületen. A héten többször is megteszem ezt az utat. A táj minden részletét ismerem, hiszen elég gyakran látom.

Késő ősszel, a lombjukat vesztett fák, a leveleiket elhagyó bokrok látványa már kevésbé szívderítő, hiszen ez a kép eszünkbe juttatja az elmúlást, egy újabb év elteltét. A lombok eltűnésével a növények hamarosan téli álomba szenderülnek. A tájkép elveszíti „színeit” előbb a szürke, majd később az „igazi” tél beköszöntével a fehér válik uralkodóvá. Vagy mégsem?

Emitt egy csillogó tárgy tükrözi vissza a napfényt, odébb pedig egy fekete „valami” éktelenkedik. Ha kicsit jobban körülnézünk – ehhez persze le kell állítani a kocsit – színek egész palettája fogad. Az útról, az autóból mindez alig látszott, de így már teljesen világos; színes műanyag, fém, üveg, papír, nejlon és gumi, azaz hulladék. Mindez minden mindennyiségben és minőségben itt az árokparton, a mögötte húzódó bozótosban, kiserdőben.

Szemét szemét hátán

A mindent nyelő vízelvezetők

Az árokban természetesen gépjárművekből kidobált holmik, míg az úttól beljebb szándékosan ide szállított hulladékok lelhetőek fel. Itt, és az országban még nagyon sok helyen. Hazánkban szinte nincs olyan településen kívül eső, szabadon használható alacsonyabb rendű és gyér forgalmú bekötőút, ahol ne lenne kisebb-nagyobb szemétlerakat.

Még mindig sokan vannak azok, akik lomjaiktól; a háztartásban keletkező elektronikai és veszélyes hulladéktól, esetleg építési törmeléktől, de még a zöldhulladéktól is inkább így szabadulnak meg, mint hogy szolgáltatásként konténert rendeljenek, valamelyik leadóhelyet válasszák, vagy egyszerűen csak szemétdíjat fizessenek és a kommunális kukába tegyék azt, ami odavaló.

Nehogy már hazavigyük!

Az autós szemetelőkkel más a helyzet. Többnyire nem előre megfontolt cselekedetről van szó, hanem egyszerű és primitív szokásról, automatizmusról. Hiszen ezek az apró tárgyak; italos dobozok, palackok, csomagolóanyagok, cigarettacsikkek alapvetően nem foglalnak sok helyet, simán elférnek bármelyik otthoni szemetesben, de még akár egy benzinkútnál vagy nagyáruház előtti kukánál is könnyen megszabadulhatunk tőlük.

Mindez kulturált, felelősen gondolkodó emberek részéről minimálisan elvárható viselkedési forma, másoktól sajnos nem. Az egyének szintjén megnyilvánuló igénytelenség (csepp a tengerben) összességében óriási mennyiségű hulladékot tesz ki (a tenger is cseppekből áll), ami nem mellesleg mérhetetlen károkat okoz természetes élőhelyekben, élőlények szervezetében.

A többnyire könnyű, szél és víz által is szállítható anyagok a szennyezés helyétől sok-sok kilométerre is eljuthatnak, de helyben maradva is számos bosszúságot jelentenek. Nemcsak a kidobott égő cigarettacsikkek okozhatnak tüzet, hanem a szétszórt üvegtárgyak, szilánkok is, amelyek nagyítóként fókuszálják a napsugarakat. De akkor is gondoljunk a teleszemetelt árkokra, amikor heves esőzések nyomán azok nem képesek kellő ütemben elvezetni a vizet, s azok utcákat, utakat, esetleg házakat öntenek el.

Szemétmustra

Az árkokban fellelhető hulladékok jól mutatják a fogyasztási szokásokat. Amíg a kocsmák környékét féldecis pálinkás üvegekkel („tüskével”, „rakétával”) szórják tele, addig az árkokban érthető okokból viszonylag kevés az alkoholos üveg, fémdoboz.

Elhagyott hulladék

Rengeteg viszont az üdítős PET-palack és a különböző energiaitalos fémdoboz, az „elviteles” műanyagfedeles papírpohár és a gyorséttermes doboz, amelyektől nagyon könnyen, szinte észrevétlenül, egy aprócska mozdulattal megszabadulhat tulajdonosa. Legfeljebb az éjszaka sötétjében fénypászmát húzó, parázsló cigicsikk árulkodik tulajdonosának „leszarom” stílusáról.