GÁBOR ÉVA – LIEBER TAMÁS
Norvégia Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb országa, a turisták mégis elsősorban természeti látnivalói – fjordjai, vízesései, gleccserei, függőleges, égbetörő sziklafalai és kilátópontjai, valamint a nyári fehér éjszakák és a téli sarki fény látványossága miatt keresik fel. Akármerre is téved az utazó, mindenütt lenyűgöző szépségű tájakat lát, de vannak olyan híres-nevezetes kirándulóhelyek is, amik különlegességük révén emelkednek ki a többi közül. Ilyen az ország déli részében található Trolltunga, Kjeragbolten és Preikestolen is.
Norvégia, a kuriózumok országa
A Skandináv félsziget nyugati részét elfoglaló ország területe megközelítőleg 324 ezer négyzetkilométer, észak-déli kiterjedése hozzávetőleg 2450 kilométer, míg fjordokkal tagolt nyugati partvonala 25 ezer(!) kilométer hosszú. Szélessége kelet-nyugati irányban az északi részen néhol az 50 kilométert sem haladja meg, míg a déli országrészben a fjordok és hegyek miatt akár 700 kilométert is autózni kell, hogy átszeljük az országot. Hatalmas területéhez képest meglepően gyéren lakott, nem sokkal több, mint 5 millió lakossal rendelkezik.
Norvégiában, a 71. északi szélességi fokon fekszik az Európa legészakibb pontjaként számon tartott Nordkapp (Északi-fok), noha valójában kontinensünknek az Egyenlítőtől legtávolabb fekvő pontja nem is a szárazföldön, hanem az Északi-fok-alagúttal összekötött Magerøya szigetén található.
Nordkapp Budapesttől, a legrövidebb autóúton is 3300 kilométerre helyezkedik el. Vajon hányan tippelnének helyesen arra a kérdésre, hogy közúton Norvégia második legnagyobb városa, vagyis Bergen Nordkapphoz, vagy Budapesthez van-e közelebb? Az igazság az, hogy Bergen pont a kettő között fekszik félúton, mely arány jól példázza az ország nagyságát.
A „fjordok országának” 1200 gleccservájta tengeröble között van a Föld második leghosszabbja, a Sogne-fjord, amely 200 kilométer hosszan nyúlik be az ország belsejébe, bonyolult, a szárazföldről már-már áttekinthetetlen rendszert képezve. [Bolygónk leghosszabb fjordja a Grönlandon található ScoresbySund (350 kilométer) – szerk. megjegyzése]
Útban a Trollnyelv felé
Norvégia gazdasága főképpen az 1970-es években fellendülő kőolajbányászatnak, a kereskedelmi célú tengerhajózásnak, a tengeri halászatnak és feldolgozóiparának köszönhetően igen erős. A bővízű, nagy sodrású folyókra, vízesésekre telepített vízerőművek révén az ország az egy főre eső villamosenergia-termelésben világelső. A megújuló energiaforrások használata, a fenntartható fejlődés, illetve általában a környezetvédelem és a környezettudatos gondolkodás igen fontos szerepet játszik a norvégok mindennapjaiban.
Úttalan utakon
A változatos természetföldrajzi adottságok közlekedésföldrajzi szempontból is egyedivé teszik az országot. Aki Nordkappot közúti közlekedési eszközökkel veszi célba, legpraktikusabb, ha Svédországon és Finnországon keresztül utazik fel, mivel a nyugati országrész ágas-bogas fjordjai és hegyei között a légvonalban néhány kilométernyi távolság áthidalása komppal is több időbe és némi norvég koronába, kompjárat és alagút hiányában pedig akár többszáz kilométeres kitérőbe is kerülhet. Ennyi rév, híd és alagút a közép-európai viszonyokhoz szokott utazóknak már önmagában egy csoda, ezért a közlekedési nehézségek ellenére semmiképpen sem érdemes lemondani a norvég fjordok közötti autós kalandokról, hiszen így lehet igazán gyorsan, hatékonyan és rugalmasan felkeresni a nevezetességeket.
Ha a magasabban fekvő utak nem is járhatók, a tengeröblök tulajdonképpen egész évben hajózhatók, bár a forgalmasabb hajós útvonalakat egyre inkább hidakkal vagy alagutakkal váltják ki, ezek építése napjainkban is gőzerővel folyik. Az öblöket, fjordokat átszelő föld alatti utakból is sokfélét találhatunk. A legérdekesebb azok, amelyek mélyen a tenger alatt futnak – például a már említett Északi-fok-alagút, vagy a Kristiansund és Averøya közötti alagút – de Norvégia büszkélkedhet Európa leghosszabb közúti alagútjával, a 25 kilométeres Lærdal-alagúttal is. Az is előfordul, hogy egy alagút közepén körforgalomba, netán jelzőlámpás kereszteződésbe futunk, a kisebb hegyi alagutakban pedig birka-, vagy az északi országrészben rénszarvascsorda is előfordulhat.
Az ország úthálózata igen fejlett és rendkívül jó minőségű, bár autópályát csak a déli országrészben találunk, és itt is csak rövid szakaszon léphetjük át a 90 km/órás sebességet. Az egész országra jellemző egyébként a lassan, de biztosan való haladást preferáló, nyugodt, higgadt és udvarias közlekedési kultúra, ami szintén szokatlan a hazai szemnek.
Az autós turista viszonylag gyakran találkozhat fizetős utakkal, hidakkal és alagutakkal. Norvégiában az állami beruházások esetében úgy működik az útdíj-rendszer, hogy addig kell fizetni az adott útszakasz használatáért, amíg meg nem térült a beruházás, utána átadják a lakosságnak és természetesen továbbra is gondoskodnak a karbantartásáról – jó példa erre a nem régóta ingyenes Atlanti út.
Jellemzőek az ország úthálózatára a csak időszakosan használható utak is. Október elejétől nem lehet például behajtani a Norvégia legszebb fjordjának mondott Geirangerhez vezető szerpentinre és a híres Trollstigen (Trollok útja) sem járható, ha leesik az első hó, ezért bakancsos turistaként a június eleje és augusztus közepe közötti időszak a legalkalmasabb a norvégiai utazásra.
Kitett túraösvény a Trollok útjánál
Norvégia természetrajzát tekintve igaz, hogy másutt magasabb hegyek, hosszabb gleccserek, mélyebb szurdokok, nagyobb vízesések vannak, ám itt ezek olyan változatosságban és gazdagságban fordulnak elő, hogy nyugodtan nevezhetjük a Föld egyik legszebb és legvadregényesebb országának. 44 nemzeti parkja szinte teljesen lefedi területét és ebből hét park még a Spitzbergákra is jut. Az UNESCO nyolc világörökségi helyszínt jegyez itt, melyek közül a legismertebbek Bergen Hanza-kikötője, a bergeni Bryggen-negyed; a Geiranger-, és a Nærøy-fjordok együttesen; az altai sziklarajzok; illetve az Urnesi dongatemplom.
A sok lélegzetelállító természeti látványosság közül három különleges szikla alaposabb bemutatására vállalkozunk.
Trolltunga: nyelvet ölt egy óriás erdei lény
Norvégiában igazi kultusz övezi a trollokat, a nagyorrú kócos manókat, akik a legenda szerint az erdőben laknak, nappal kővé dermednek, de éjszaka garázdálkodnak, lopnak, rombolnak. Fontos szerepüket jelzi, hogy hivatalos KRESZ-táblák is figyelmeztetnek az állítólagos trollveszélyre, és több természetes, vagy ember alkotta objektum is róluk kapta a nevét: a Trollveggen (Trollfal), Európa legmagasabb függőleges sziklafala, a Trollstigen (Trollok útja), egy káprázatos szerpentin, illetve a Trolltunga (Trollnyelv), amely az ország egyik leghíresebb és leglenyűgözőbb kirándulóhelye a Hardanger történelmi régióban.
Aki látni szeretné az óriási szörfdeszkára hasonlító, a Ringedal-tó fölé 700 méter magasan benyúló sziklanyelvet, ki szeretne menni rá és el szeretné készíteni élete egyik legjobb fényképét, annak igazán jó kondíció és elegendő idő szükségeltetik, ugyanis a Trolltungához legközelebb eső parkoló – látogatóközpont – tőle 14 kilométerre fekszik Odda város közelében, a Vetla-tó partján. Van ugyan egy felső parkoló is 4 kilométerrel és körülbelül 450 méterrel feljebb, de ez rendszerint már reggel 6 órakor betelik. A két parkoló közötti szerpentinen egy mikrobusszal is fel lehet utazni 130 koronáért – 4500 forintért –, miután kifizettük a parkolásért a mintegy 17 ezer forintnak megfelelő összegű napidíjat, tehát a klasszikus, oda-vissza 28 kilométert és 1200 méter szintkülönbséget jelentő egésznapos túra számít „normálisnak”.
A már említett 4 kilométeres meredek aszfaltút leküzdése után kezdődik a túra veleje, a szürke-zöld-kék színhármas különféle árnyalataiban pompázó jellegzetes norvég tájon, a távolban elszórtan elhelyezkedő hétvégi faházikók, a hytték, és a végeláthatatlan, kopár, sok helyütt beton-simaságúra csiszolódott sziklák látványával. A túraösvényen a kövekre mázolt nagy piros T-betűk mutatják az irányt, nyáron eltéveszthetetlen az útvonal, télen pedig szabályos közönként elhelyezett kétméteres karók jelzik a hóban a nyomvonalat. Minden kilométer után kis tábla mutatja a már megtett, és a még hátralévő távot, és különféle óvatosságra intő, a biztonságot szolgáló turistainformációk is olvashatók itt, például, hogy az év bizonyos időszakában erről a pontról 15 óra után már célszerű visszafordulni!
Valóban, a legideálisabb a norvég nyár idején ellátogatni ide, hiszen ilyenkor nagyobb esély van a kellemes időjárásra, ködmentes, csodás panorámára és a későesti órákig tartó napsütésre. Ilyenkor az első kilométereken fákat, cserjéket, színes virágok sokaságát látjuk, majd egyre szegényesebbé válik a flóra, viszont feltűnnek itt-ott a fehér hófoltok a fű zöldjében.
Az ösvény helyenként meredek lépcsősorba vált át, amelyet – Norvégiában sok helyen – nepáli serpák raktak ki óriási terméskövekből. Jellegzetes látvány az út során a sok réteges palakőszikla, majd kiérünk a szakadék közelébe, ahonnan már rálátni a Ringedal-tóra. Az elképzelhetetlenül türkizkék színű vízfelület kanyargó fjordok vagy tengerszemek látványát idézi, pedig egy egybefüggő hét négyzetkilométeres erőműi tározótó van alattunk.
Az út során két menedékház, egy hegyi mentőállomás és egy víztározó bontja meg a természetes szépségek „egyhangúságát”. A mentőbázisra helikopterrel szállítják a folyamatos ellátmányt, és Norvégiára jellemző módon a menedékházakban is mindig talál valami élelmet az odakényszerülő vándor a turistaszervezeteknek és a többi kirándulónak köszönhetően. A menedékház jelentése itt szó szerint értendő, akkor veszik igénybe ugyanis ezeket a kis épületeket, ha valami okból veszélybe kerülnek.
A változatos, kisebb-nagyobb emelkedőket és lejtőket is tartalmazó út a vége felé közeledve már a gyakorlott túrázók türelmét és állóképességét is próbára teszi, de a jutalom nem marad el: egy sziklapárkány szélére érve meglepetésszerűen egyszer csak elénk tárul a látvány, amiért jöttünk, a fotókról, filmekből jól ismert Trolltunga. A sziklanyelv „tövénél” fegyelmezetten sorban álló turisták ácsorognak, a sziklán pedig ki-ki bátorságától vagy éppen vakmerőségétől függően, egyedül, vagy társasággal áll modellt a szemközt fényképezővel a kezében várakozó társának, vagy éppen készíti el élete szelfijét. A legtöbben óvatosan, a természetet és a lábunk alatti 700 méteres mélységet tisztelve merészkednek ki a mintegy 15 méter hosszú és 6 méter széles kőnyúlványra, de vannak, akik ugrálnak, kézen állnak, vagy lábukat lógatják a mélybe. Az idelátogató turisták számához képest kevés a baleset, viszont egy rossz lépés itt egészen biztosan végzetes következményekkel jár. 2015-ben egy ausztrál diáklány tragédiája a nemzetközi sajtót is bejárta.
Aki egy nap alatt szeretné megjárni a Trolltungát, egy-két órát tud eltölteni a közelében, hogy elfogyassza az uzsonnáját és átszellemüljön a hely hangulatától, aztán el kell indulnia visszafelé, hiszen a 14 kilométer még völgymenetben sem kevés. A nyári időszakban sokan délután indulnak el hálózsákkal, sátorral és élelemmel felszerelkezve, hogy az ikonikus szikla mellett töltsék az éjszakát, és másnap reggel tegyék meg a lefelé vezető utat.
A Trolltunga-élményért tehát meg kell dolgozni, az is teszi különlegessé, hogy ide csak az jut el, aki bevállalja a fáradságot, innen az autós, „lakkcipős” turisták ki vannak zárva!
Trollnyelven
Kjeragbolten: a sziklasatuba fogott kőgolyó
Norvégia másik, fotókról és reklámfilmekből ismert emblematikus sziklája a bázisugrók által is igen kedvelt Kjeragbolten, amelynek jelentése beszorult kő, és „seragboltennek” kell ejteni.
A nevezetes kő Rogaland megyében, a Lysefjord legvégében, Lysebotn halászfalu közelében található, a fjord fölé magasodó Kjerag-hegyen, egy kis patak fölött.
A hegy a Trolltungához hasonlóan, csak gyalogszerrel közelíthető meg, igaz egy lényegesen rövidebb, bár technikásabb, oda-vissza mintegy 10 kilométeres túrával, melynek során „csupán” 750 métert kell felfelé mászni.
A túraútvonal kiindulópontja szintén egy étteremmel, ajándékbolttal és kulturált illemhellyel ellátott óriási parkoló, ahová vagy a fjordot hosszában átszelő komppal lehet eljutni, vagy a 45-ös számú autóúton. Utóbbi útvonalon a megye székhelyétől, Stavangertől mintegy 140 kilométert kell autózni, ami a helyi útviszonyok mellett, különösen az utolsó szakaszon egysávosra szűkülő, keskeny, kanyargós hegyi utakon akár három órába is telhet.
A Kjerag nem adja könnyen magát, nem elég, ha egy masszív hegyi menetre számít a turista, ugyanis útközben három hegyen és völgyön kell átkelni, ráadásul sok helyen annyira simára csiszolódott gránitsziklákon halad az útvonal, hogy még száraz időben is csak a láncokba kapaszkodva lehet haladni, esős időben, a csúszóssá váló sziklákon pedig komoly balesetveszélyt rejthet a kirándulás.
A táj itt is lenyűgöző, ha éppen nem rejlik ködbe a látvány, akkor itt is az ég a fjord és a patakok kékje, a távoli hegyek és a fűtakaró zöldje, a sziklák szürkéje, a felhők és a hófoltok fehérje uralja a panorámát. Az ösvényen a norvég túrák sok ismerős eleme megtalálható a serpák által rakott kőlépcsőktől a menedékül szolgáló fakunyhón át a már hazánkban is egyre elterjedtebb, eredetileg a jelöletlen turistautak jelzésére szolgáló kisebb-nagyobb „kőbabákig”, ám mégis sajátos és egyedi ez az út, amely egy óriási kiterjedésű fennsíkba torkollik, hogy aztán egy ezer méter magas függőleges sziklafal peremén érjen véget.
A hegy legmagasabb pontjának elérése előtt egy patak medrébe vezet az ösvény, ahol köveken kell lépkednünk, közben egyre közelebb kerül hozzánk az út két oldalát szegélyező szikla. Azután szemmagasságnál alig feljebb hirtelen ott lesz előttünk „a kő”, amely egy öt köbméteres, hosszúkás formájú, az évezredek során szépen lekerekedett felszínű sziklatömb. A patakmederből kilépve eljutunk arra a pontra, ahonnan a klasszikus Kjeragbolten-fotók készülnek: jobbra és balra magas sziklafal, középen a beékelődött „tekegolyó”, alatta a mélység. Vajon hogy juthat oda ki az ember? – merül fel mindenkiben a kérdés. A válasz pedig a helyszínt megismerve nagyon egyszerű, a bal oldali sziklafal ugyanis egy lapos, a kő felületével egy magasságban lévő platóban folytatódik, tehát szemből nézve a sziklafal mögött egy-két lépéssel ki lehet mászni az ominózus sziklára. Persze nem mindenki vállalkozik erre a pár lépésre, itt valamivel rövidebb a sor, mint a Trolltungánál. A sziklapárkányon a kőhöz vezető úttól egy méterre ott tátong a halálos mélység. Korábban lehetett a kőbe fúrva valami kapaszkodólánc, ma csak egy vaskarika szolgál „biztosításra”, amibe két ujjunkat be tudjuk akasztani. Ha egy méter magasan kellene megtenni ezeket a lépéseket, semmi gond nem lenne, de itt, a veszély tudatában minden átértékelődik.
A bátorság jutalma egy életre szóló élmény, persze a tériszonyosok, vagy kevésbé bátrak sem járnak rosszul. A kő melletti platót egy patakvájta sziklahasadék választja el a hegy legmagasabb csúcsától, ahová érdemes felmászni és letekinteni a fjordra, ahol apró hangyákként úszkálnak a hajók és térkép a táj. Döbbenetes, félelmetes és felfoghatatlan az egy lépésre lévő ezerméteres mélység.
Kjerag-szikla
Preikestolen: a világ pulpitusa
A három nevezetes sziklaformáció közül a szintén a Lysefjord felett, annak nyugati felében található Preikestolen (Szószék-szikla) a leglátogatottabb. A fjord neve fényt jelent, ami az impozáns gránitsziklákról visszatükröződő napfényre utal.
Ide jól kiépített gyalogösvény visz fel, s nagyjából három és fél óra alatt oda-vissza teljesíthető a mintegy 400 méternyi szint is. A Preikestolen szinte egész évben vonzza a turistákat, de nyilvánvalóan itt is a nyári hónapok a legforgalmasabbak, amikor egyetlen nap alatt több ezren is eljönnek ide. Nagyobb forgalma annak köszönhető, hogy az utazási irodák is programjukba fűzik, és talán annak is, hogy a itt forgatták a Tom Cruise főszereplésével készült legújabb Mission Impossible című film egyik jelenetét is. A népszerűség átka, hogy a Szószéket tulajdonképpen bárki megmászhatja, így ezen a helyen a tömegturizmus is tetten érhető, ami a látogatók felkészültségében és öltözékében is megmutatkozik. A Preikestolen a Kjeraggal és a Trolltungával ellentétben kevésbé szűri meg látogatóit, itt a szó szoros értelmében strandpapucsos „turista” is megszokott látvány. A nyári napokon gyakran érkezik a mentőhelikopter a boka- és lábsérültekért; a helyiek elmondása szerint a rekordot egy nap alatt lebonyolított tíz mentés tartja.
A szinte folyamatos tömeg miatt ritka az az alkalom – a kora reggeli és a késő esti órák kivételével – amikor olyan fotót készíthetünk a 600 méter magas sziklaplatón, amin csak magunk vagyunk.
A Szószék-sziklához vezető túra kiindulópontja Stavangerből egy rövid komputat magában foglaló, nagyjából kétórányi autózással érhető el. A fizetős parkolóból jól kiépített, sok helyen itt is nepáli serpák által épített kövekből kirakott ösvény vezet. Rövid szakaszon egy vizenyős rétet is kereszteznünk kell, amin fapalló visz át. A sziklaplató alatt csapadékvízből képződött tavacskákat találunk. Ezek vize sekély, a nyári, szinte folyamatos napsütés következtében kellően felmelegszik ahhoz, hogy néhányan megfürödjenek bennük. Innen már csak néhány száz méteres, enyhén emelkedő séta vár ránk. Hamarosan az ösvény kitett párkányon visz át, az út során csak itt helyeztek el korlátot, sőt egy kicsiny hidat is, ahol mindössze 1,5-2 méter választ el bennünket a szakadéktól. Nem sokkal később egy kanyar után válik láthatóvá úti célunk, amely csak úgy, mint az előzőekben bemutatott nevezetességek, az utolsó pillanatban, szinte katartikus élményt kínálva mutatja meg magát.
A bátrabbak a szikla peremére is kimerészkednek, néhányan a lábukat lóbálva dacolnak a mélységgel. A sziklafal adottságai lehetővé teszik, hogy a platót fentről is szemügyre vehessük. Tulajdonképpen a legjobb fotókat innen készíthetjük. Jól látható a szirtet keresztbe átszelő hasadék, amely mintegy kettéosztja ezt a képződményt. A hasadék számos elméletet éltet arra vonatkozóan, hogy a szikla mikor fog kettéválni és a tengerbe omlani. A törésvonal menti elmozdulást valóban mérik és figyelik, de a távolodás jelenlegi ütemét tekintve szakértők szerint még több ezer évig állni fog.
Szószék
Norvégia a bakancsos turisták országa
Norvégia természeti adottságai okán – szinte minden kilométerre jut valami látnivaló – a természetjárás kultúrája és értelemszerűen a természeti környezet védelme évszázadokon át beleivódott a norvég emberek tudatába. Nyilván ebben szerepet játszott az is, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még sokak megélhetése múlott azon, hogy állataikat gondozott legelőkre hajthassák ki, s patakok tiszta vizével itathassák meg. Idővel aztán az szénhidrogének kitermelése meghozta a fellendülést és az ország gazdasága megugrott. Ez együtt járt az infrastruktúra fejlesztésével, ami a turizmus fellendülését is hozta. Korábban megközelíthetetlen helyekre építettek utakat, tengeröblök alatt futó alagutakat, fjordokra tekintő szirtekre kilátókat, látogatóközpontokat. Ugyanakkor a klasszikus, szervezett idegenforgalom mellett a bakancsos turizmus sem merült feledésbe, olyannyira nem, hogy az sokak számára életformává vált. Már az óvodában, iskolákban elsajátítják az alapokat (kifejezetten a szabadban tartott foglalkozásokat preferáló óvodák is léteznek, de némely középiskolában turizmus tantárgyat is oktatnak). Találkoztunk olyan közkedvelt csokoládéval is, aminek a belső csomagolásán a természetjárás írott és íratlan szabályait sorolják fel.
Az országban számtalan kisebb-nagyobb turistaszervezet működik, amelyeknek tagjai turistaházakat, különböző turisztikai létesítményeket tartanak fenn vagy gondoznak, de a hálózat egyéb létesítményeit is kedvezménnyel vagy ingyenesen vehetik birtokba.
A norvégok szerint „nincs rossz idő, csak rossz öltözet”. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szélben, esőben is kint vannak a hegyekben. Több hetes norvégiai csavargásaink során szinte mindenütt találkoztunk kiránduló családokkal, erdőt járó tizenéves fiatalokkal, vagy szépkorúakkal, akiknek „outdoor” öltözéke, mozgáskultúrája elárulta, hogy ez nem holmi „vasárnapi” hóbort.
Veszélyre figyelmezető tábla a Trollnyelvnél
Sokan ilyen öltözékben járnak be a munkahelyükre is, hogy oda-, vagy visszafelé menet ejtsenek útba egy-egy magaslatot, természeti látványosságot. Látszólag nemcsak a norvégok felkészültek, a természetjárás hagyományát a létesítmények, jelzések is jól tükrözik. Ahogy cikkünkben erről szót ejtünk, erre utal a „trollkultusz”; gyakran vicces, játékos ábrázolásokon is találkozhatunk a hegyi manókkal; a „trollveszélyre” figyelmeztető közlekedési táblákon kívül a komphajókon gyakori például a „Ticket-conTroll” felirat, és természetesen trollfigurák is kaphatók minden mennyiségben és formában a hűtőmágnesektől a kulcstartókon keresztül a plüssfigurákig.
Ahogyan az Alpokban is, szinte minden kilátóponton találunk vendégkönyveket, amelyet nem felejtenek el kitölteni, a nevezetesebb látványosságoknál pedig különböző szervezetek matricáival teleragasztott „üzenőtáblák” is helyet kaptak. A veszélyre utaló transzparensekből sincs hiány, a szakadékok közelében az óvatosságra, a lezuhanás veszélyére, vagy éppen a drónhasználat tilalmára figyelmeztetnek. Különösen szimpatikusak a megfelelő öltözékre, vagy éppen az időben történő visszafordulásra emlékeztető táblák. Az internet is bővelkedik hasznos tanácsokban, különösen népszerű a www.visitnorway.com oldal, ahol szinte minden fontos információt megtalálunk. A Youtube-on is kedvünkre böngészhetünk, itt a hivatalos szervezetek által készített professzionális filmeket érdemes nézegetni.
Néhány érdekes hivatkozás:
Bázisugrok a Kjerag-nál
Mentés a Szószék-szikláról
Mission Impossible (A Szószéken felvett jelenet)
https://www.youtube.com/watch?v=dLbiCsz1Ebg
Koncertfelvétel a Trollnyelven
https://www.youtube.com/watch?v=iGwBp7Yr0Oo
Ausztrál lány tragédiája a Trolltungán
#szótkérek #kirándulóhely #érték #Norvégia
