Andrea Fuentes edző ugrott be a medencébe, mikor látta, hogy a 25 éves műúszó versenyzője a szerdai versenyszáma végén lesüllyedt a medence aljára a budapesti vizes vb-n. Fuentes, aki négyszeres olimpiai érmes szinkronúszásban, felhozta Anita Alvarezt a felszínre.

A 2016-os és 2020-as olimpián is versenyző Alvarez a medence mellett kapott orvosi ellátást, majd hordágyon vitték el. Ez volt a második alkalom, hogy Fuentesnek ki kellett mentenie Alvarezt. Tavaly egy olimpiai kvalifikációs versenyen ugrott a versenyzője után a medencébe, és az amerikai úszótárssal, Lindi Schroederrel együtt húzták ki a vízből.

A spanyol Cadena COPE-nak adott rádióinterjúban Fuentes elmondta, hogy az életmentők szerdán nem reagáltak elég gyorsan, ezért ugrott be. „Láttam, hogy ahelyett, hogy felfelé úszott volna, lefelé süllyedt, és azt mondtam magamnak: valami baj van, és szóltam nekik, hogy ugorjanak be a medencébe.” Azonban senki sem reagált, így néhány másodperc múlva ő ugrott be.

„Azt hiszem, még soha nem úsztam ilyen gyorsan, még akkor sem, amikor olimpiai érmeket szereztem, és a végén fel tudtam húzni, nem lélegzett. … Végül minden rendben lett.”

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA), a sportág irányító testülete csak június 23-án reagált a CNN megkeresésére és azt írták, hogy kapcsolatban vannak Alvarezzel, a csapatával és az orvosokkal. A sportolót azonnal ellátta egy orvosi team a helyszínen, és jó egészségnek örvend – írták a közleményükben.

A US Artistic Swimming Instagram-oldalán közzétett nyilatkozatában Fuentes azt mondta, hogy Alvarez csütörtökön pihenni fog, és konzultál az orvosával, hogy kiderüljön, alkalmas lesz-e arra, hogy részt vegyen a csapatdöntőn, amit pénteken, június 24-én rendeznek.

Anita egyébként rendben van – az orvosok ellenőrizték az összes életfunkcióját, a szívritmust, az oxigénszintet, a cukorszintet, a vérnyomást is – áll Fuentes a közleményében.

Alvarez, aki 2021-ben az év műúszója volt az USA-ban, a hetedik helyen végzett. Az aranyérmet a japán Yukiko Inui szerezte meg, míg az ukrán Marta Fiedina és a görög Evangelia Platanioti a második, illetve harmadik helyen végzett.

A New York állambeli Kenmore-ban született Alvarez 14 évesen, a 2012-es amerikai olimpiai válogatóversenyen tűnt fel. Négy évvel később bekerült a csapatba, a 2016-os riói olimpián kilencedik lett a párosban. Ugyanebben a versenyszámban 2020-ban Tokióban a 13. helyen végzett.

Forrás: CNN