Az óvodásokat és a kamaszokat viselte meg leginkább a járvány miatt bevezetett karantén. Mind a két korosztály normális esetben a szülőkről való leválás időszakát élte volna meg, helyette sokszor kénytelenek voltak otthon maradni az otthonról dolgozó szüleikkel. Akiket nagyon meggyötört ez a helyzet, azoknál most jönnek elő a kényszerű összezártság pszichés következményei. Salát Luca pszichológussal erről és a poszt-Covid-tünetekről is beszélgettünk.

„Nincs nagy rálátásom a poszt-Covid-tünetekre. Vannak olyan kamasz pácienseim, akik megfertőződtek, de csak egynél jöttek elő teljesen egyértelműen a betegség utóhatásai. A vírus bizonyítottan okozhat depressziót a kamaszoknál, amit a poszt-Covid-ambulancián tudnak kivizsgálni” – mondta a pszichológus.

A legrosszabb hatással mégsem a betegség és az ehhez társuló karantén volt rájuk, hanem a folyamatos bizonytalanság. Eltűnt a kiszámítható világba vetett hitük, nem az volt a legfőbb gondjuk, hogy pár év múlva mi lesz, hanem az, hogy holnap mi fog történni.

„A karantén alatt online is tartottam órákat, de furcsa módon, akkor jelentek meg nálam a nagyon rossz állapotban levő kamaszok, amikor elkezdődött a nyitás. Ugyanakkor nemcsak, hogy rossz állapotban voltak, hanem egyre fiatalabb kamaszok kerestek meg. Más pszichológus kollégától is azt hallom, hogy megnőtt az igény a munkánk iránt.”

Salát Luca szerint ebben benne lehetett, hogy ekkor jöttek elő a bizonytalanság, a karantén okozta tűnetek, a bezártság leszívta az energiájukat, ekkora borultak be. A legtöbben szorongással keresik fel a pszichológust, utánuk jönnek azok, akik szorongással színezett depresszióval küzdenek, aztán megjelenik a hipochondria, a betegségektől, haláltól való félelem is.

A pszichológus jellemzően két klasszikus kamaszviselkedéssel találkozik a praxisában. Az egyik csoport már nagyon várta a nyitást, végre mehetett bulizni, együtt lehetett a társaival. Azonban a várakozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, emiatt csalódottak, és ezért nem sikerül visszailleszkedniük.

A másik réteg, Luca praxisában ők a felülreprezentáltak, akik eleve zárkózottak, kicsit depresszívek. Alapvetően nekik jó volt, hogy a szociális kapcsolataik átláthatóbbá váltak és otthon lehettek. Tudták az életüket strukturálni a szobájukban, nem érte őket sok inger. Nem kellett állandóan készenlétben lenniük. Nem volt stressz, hogy fel kell szállniuk a villamosra, felelteti őket a tanár, vagy ki fogják cikizni őket, ha kócos a hajuk. Őket nagyon megviselte, hogy vissza kell menni az iskolai közegbe.

A szakember véleménye szerint a járvány és azzal összefüggő korlátozások kibillentették az óvodáskorúakat is. Ugyanis ez az első olyan időszak, amikor elszakítja a gyerek a köldökzsinórt, és elkezd a nagyvilággal, a többiekkel ismerkedni, bővíti a szociális kapcsolatait, szerepeket próbálgat. Ehelyett jópáran a karantén időszakában kénytelenek voltak otthon maradni a szüleikkel.

„A kamaszkorban is hasonló mechanizmusok indulnak el. Ekkor az életfeladat az, hogy el kell hagyni az otthont, szembefordulni a szülőkkel, kimenni és próbálgatni a szerepeket. Szociális kapcsolatokat építeni, rombolni, szerelembe esni, összeveszni, pimaszkodni. Ez a természetes folyamat, ami viszont kimaradt a Coviddal.”

Arra a kérdésre, hogy a kieső időszak mennyire hat ki hosszú távon a fejlődésükre, és behozhatók-e ezek a lemaradások, a szakember azt válaszolja, hogy optimista, és bízik abban, hogy nem volt annyira hosszú és durva intervallum, amit ne lehetne kompenzálni. „Biztos lesznek, akik elakadnak, de túlélhető. A kamaszlélek nagyon rugalmas, és a gyerekek tudnak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.”

Azt viszont ne felejtsük el, hogy a Covid és ezzel a bizonytalanság még mindig velünk van. Kiszámíthatatlan, mehet-e a gyerek az óvodába, iskolába a fertőzés miatt vagy sem.

Ugyanakkor a nagy kép azt mutatja, hogy a régi mechanizmusok visszatértek, a gyerekek zöme ugyanúgy szenved attól, hogy iskolába kell járnia, mint a járvány előtt. „Azt látom, hogy a többség azért visszatért a régi kerékvágásba, egy lógásnak nagyon tud örülni. Példa erre a kamasz lányom, akit nagyon megviselt a karantén, alig várta, hogy visszamenjen az iskolába. Most már eljutottunk odáig, hogy utálja az iskolát, és amikor pozitív lett a Covid-tesztje boldog volt, hogy itthon maradhat. Ez két napig tartott, majd elkezdte rágni a fülemet, hogy mikor mehet újból iskolába. Ahogy meglett a negatív tesztje, már azonnal ment is. Ez a kettőség egyébként nem csak a lányomra jellemző.”

Luca ugyanakkor azt is látja, hogy a kamaszok között van olyan, aki elkezdett pörögni, és fontosabbak lettek a társas kapcsolatai, mint előtte. Valószínűleg őket a járványhelyzet ébresztette rá arra, hogy a barátokkal lógás, nem természetes emberi jog. Ebbe beleszólhat például egy vírus. Viszont vannak elmagányosodottak, akik nem tudják újból felvenni a ritmust.

Nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy a családi háttér is megborult a kamaszoknál, a szülők is bizonytalanok, mert nem tudják, mikor csap le megint a vírus, és melyik családtag lesz ismét beteg. „A kamasznak kell a biztos háttér, és azzal, hogy a bizonytalanság megviseli a szülőket egy körkörös folyamat indul el. A szülők bizonytalansága ugyanis kihat a kamaszra is.”