„Azonnal el kell vinni és megsemmisíteni azt a 100 tonnányi mérgező vegyi anyagot, amelyet a föld alatt, egy omladozó pincében találtunk a felszámolás alatt lévő Illatos úti Budapesti Vegyi Művek telephelyén” – írta Baranyi Krisztina, a Ferencváros polgármestere a Facebook-oldalán. Azt is hozzátette, hogy a mintegy 100 tonnányi szennyeződés évtizedek óta oldódik a talaj- és az esővízben.

A közösségi oldalára felkerült videójában arról is beszél, hogy a szennyező alapanyag egy 1930-as években épült pincében található, és áll rajta az esővíz. A vizsgálatok szerint a pince alján lévő iszapban 300 ezerszeres, a vízben pedig 40 ezerszeres a határérték-túllépés.

Rovarírtószert gyártottak a telepen

Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője szerint is komoly szennyeződést okoz a vegyianyag a környezetben. Korábban már megállapították, hogy a talajvízszennyezés növeli a környéken élőknél a rák kialakulásának kockázatát. „HCH van a masszában, ami több fajta izomer vegyületből tevődik össze. Ez volt az egyik fő alkotórésze a Lindán nevű rovarírtószernek, amit az Illatos úti telepen gyártottak”.

A szennyezés forrása több tízezer ember lakóhelyétől, a József Attila lakóteleptől pár száz méterre található. Baranyi szerint a vegyi szennyezést azért nem távolítják el a város közepéről, mert a hatóságok egyszerűen képtelenek érvényt szerezni a szennyező fizet elvének.

A hatóság tehetetlen

A polgármester szerint a zöldhatóság 7 éve tud az egészséget és környezetet súlyosan veszélyeztető vegyi szennyezésről. Felszólítást küldött, büntetést helyezett kilátásba a cégnek. Mindezt tette egy felszámolás alatt lévő vállalattal szemben, amely bizonyíthatóan sosem tudja a szennyezést megszüntetni.

„Azt gondolom, hogy ezeket a szennyezéseket a katasztrófavédelemnek, a környezetvédelmi hatóságnak azonnal el kell szállíttatni, meg kell őket semmisíteni és utána kell lefolytatni a hosszadalmas jogi procedúrát aziránt, hogy ennek ki viselje a költségeit” – mondta a Baranyi Krisztina.

Képek forrása: Baranyi Krisztina Facebook-oldala