Kastélyok, várak, Jicin, Rumcájsz, sör és a többiek – a cseh lakóautós kaland

Az ég kék, a fű zöld, a csehek söröznek. Még esete 11 óra után is, főleg az utcákon levő éttermek teraszán, kiülős helyeken. Ezt persze csak akkor tudjuk meg, amikor elindulunk a 2700 kilométeres utunkra, aminek útiránya nagyjából valahol a budapesti Hegyalja út környékén dől el. Úti célnak a cseh kastélyokat állítjuk be.

A távolság igazából teljesen mindegy, mert a lakóautó víztartálya tele, ha kiürül, bármikor tudunk vételezni a benzinkutakon, lakóautós szervizpontokon, és nyolc napra elegendő kaja, ruha is van a járgányban. Az egyedüli szűk keresztmetszet az idő, mert az mindig kevés.

Első nap Budapesttől mintegy 200 kilométerre levő Austerlitzig, azaz Slavkov u Brno kisvárosig jutunk, ahol a temető melletti parkolóban alszunk két útépítéshez használt munkagép és pár autó társaságában. Általában sírkertek parkolóját választjuk az éjszakázáshoz, mert ott csend van. Ugyan ki van írva a temető kapuja fölé, hogy „Feltámadunk!”, de ezt még eddig nem tapasztaltuk, így most is bízunk benne, hogy nyugodt éjszakánk lesz.

Másnap megnézzük azt a kastélyt, aminek erkélyén Napóleon kihirdette az osztrák-orosz seregek feletti győzelmét a három császár csatája végén 1805. december 2-án. Már a belépőjegy olcsóságán is meglepődünk, ami átszámítva 3600 forint kettőnknek, és az angolul jól beszélő kastélyos munkatárs azt is elmondja, hogy kötelező maszkot húzni a kastélytúrán, de nemcsak itt, hanem zárt térben mindenhol az országban, majd azzal a lendülettel megajándékoz minket két igencsak kimódolt FFP-maszkkal.

Magunkra húzzuk a maszkot, kezünkben tartjuk az angol nyelvű prospektust, és hallgatjuk, ahogy pörög a tárlatvezető nyelve egy olyan fokozaton, amit mi soha nem fogunk utolérni a magyarral. Bár egy szót sem beszélünk csehül, annyi kiderül számunkra, hogy a kezünkben tartott leírtak és a villámgyorsan elmondottak között igen nagy az információbeli különbség.  De nem baj, nekünk így is szórakoztató látni a morvai nemesi Kaunitz család életét bemutató kiállítást, a szebb és kevésbé szép családtagok életnagyságú portréit. Azt a baldachinos ágyat, amiben a fáma szerint Napóleon aludt, ám a valóságban a saját tábori ágyán hajtotta nyugovóra a fejét a csata után. Annyit azért megállapítunk, hogy inkább esküvői helyszín lett a kastély és a kápolnája, mintsem múzeum vagy kiállítótér. Előszeretettel jönnek ugyanis ide a cseh párok kimondani a boldogító igent és megtartani a lagzijukat.

Tudjuk, hogy Austerlitzen kívül azért még van egy rakás csodaszép kastély és kevésbé szép vár a cseheknél. Csak azt hagyjuk ki a számításból, hogy nyitvatartási időben és felújítási időn kívül kell, hogy odaérjünk, máskülönben zárt kapukat döngetünk majd. A hegyen, sziklaszirten levő váraik ugyanis nem a LIDL nyitvatartása szerint üzemelnek, a legtöbb reggeltől kora délutánig látogatható. A romos Trosky várát még meg tudjuk nézni 200 koronáért, de Kost váránál a tulajdonos állja utunkat, mivel nyert valamilyen pénzt valahonnan, és most éppen felújítja a tulajdonát.

De a kastélyoknál, váraknál sokkal izgalmasabb Jicin, a Rumcájsz család otthona. A városból kiebrudalt cipész meséjét mindig imádtam, Csibészke, Manka és Rumcájsz kalandjait akárhányszor képes voltam megnézni gyerekkoromban. Nagyon szép a város utcakövezése, a Szent Jakab-templom óratornyát és a barokk templomát is érdemes meglátogatni. De a legjobb a gyerekjátszótér, ugyanis ott pancsolást látunk felsőfokon. A kölykök vizet tudnak húzni egy csigasor segítségével a kútból, majd ezt átvezetik a homokkal teli lavórba, ahol szétpancsolják, gyurmázzák az agyukat. Sikítva tombol mindenki a vizes homok körül, és nyakig sárosan gyúrja a gombócokat. Közben az anyukák a játszótér szélén dumálgatnak, és a legkevésbé sem érdekli őket, hogy egy totál homokos gyereket visznek majd haza. Hogy őszinte legyek, irigylem őket, mert a csajok lazák, és a kölykök meg felhőtlenül dagonyáznak.

Mivel imádjuk a geocachinget, ezért Jicin után a következő állomás Pardubice, ahol egy park tujájában elrejtve találjuk a ládát. A várost Csehország legnagyobb folyója, a Labe (Elba) szeli ketté és itt fordul addigi északdéli irányából nyugatra. A település korábban csak az Elba bal partján terült el, mostanra viszont szinte azonos területet foglalnak el a jobb parton lévő lakónegyedek. Ezt nem saját kútfőből vagy egy prospektusból tudom, hanem a ládarejtő írta le ilyen szépen a ládaoldalra.

Azt is tudatja velünk, hogy mivel Pardubicében töltötte a gyerekkorát és kamaszkora egy részét, sok minden ideköti, továbbá, hogy igen fájdalmasan élte meg, amikor vissza kellett térnie szüleivel Magyarországra. Bár hamar megtanult magyarul írni és olvasni, de álmaiban sokszor járt a cseheknél. Amikor pedig visszatért ide, elcsodálkozott azon, hogy mennyire megszépült a város.

Elcsodálkozunk mi is, mert iszonyatosan jó hangulata van a színes homlokzatos, főteret szegélyező házak sorának, tényleg olyan, mintha meseországba érkeztünk volna. Az árkádok alatt pedig éttermek, sörözők húzódnak, ahol a csehek igen jól érzik magukat, mert folyik a sör és a szó vég nélkül. Azon pedig még inkább elálmélkodunk, hogy este nem spórolós, hanem nagyon is jó, fényes közvilágítása van a zebrának, gyakorlatilag több száz kilométerrel arrébb levő Prágából is látja az autós, amikor a gyalogos át akar menni az út másik oldalára Pardubicében.

Az idő halad, nekünk pedig döntésre kell jutnunk, hogy melyik város, melyik temetője mellett szeretnénk aludni az éjszaka. A megoldás végül Drezda lett, ahol nem a temetőt, hanem egy parkot választunk, ahova este érkezünk meg, és másnap 3 euróért egész nap ott hagyhatjuk az autót, ha várost akarunk nézni. De, ez már egy másik ország és egy másik történet.

Érkezés a drezdai parkba

Kiemelt kép: Jicin belvárosa