Csaknem egy hónappal meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vágyott szépség című, a londoni Tate Múzeum preraffaelita remekműveit bemutató kiállítását. A nagy érdeklődés miatt szeptember 19-ig lesz látható Budapesten – közölte az MNG.
Az irányzatot Magyarországon először átfogóan bemutató kiállításon mintegy száz alkotást láthat a közönség. A remekművek között van a mozgalomalapító Dante Gabriel Rossetti angol festő Ecce Ancilla Domini! (Angyali üdvözlet) és John William Waterhouse 1888-as Shalott kisasszonya című alkotása. Rossetti egyik fő műve, az ikonikus Ábrándozás ugyancsak Londonból, a Victoria and Albert Museum gyűjteményéből érkezett Budapestre.
A Vágyott szépség című tárlathoz kapcsolódóan a mozgalom magyarországi hatását bemutató kísérőkiállítás is megtekinthető: Az utópia szépsége címmel. Ugyancsak szeptember közepéig látogatható a Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című tárlat is.
A kiállításokon online és helyszíni tárlatvezetéseket is tartanak. Emellett az elsősorban családoknak készült audio guide, a középiskolás korosztálynak pedig kiállításvezető és a múzeum honlapján online ingyenesen megnézhető mini tárlatvezetések vannak.
Kiemelt kép: MNG Facebook-oldala.