Frissítve: 2021.07.27. 10.08

Kitört a digitális forradalom áprilisban a jogosítvány érvényességének meghosszabbítása területén is. Az ügyfélkapun keresztül már elérhető ez a szolgáltatás, így nem kell sorban állni a kormányhivataloknál a jogsi lejárta előtt pár nappal, elég a magyarorszag.hu-n megadni az adatokat, készíteni egy fényképet, és minden flottul megy a maga útján. Ha minden jól megy 8 napon belül kiküldik a meghosszabbított érvényességű vezetői engedélyt.

Azaz csak menne, mert fényképet lehet készíteni a rendszerben, de ha nincs hasonlóság a korábbi portrékkal, akkor nem fogadja el a felület. És vannak még buktatói rendszernek.

Olvasónk, Zsolt hívta fel a figyelmet arra, hogy az online jogosítványhosszabbítás napok óta akadályokba ütközik, amit a bőrén is megtapasztalt.

Az informatikai rendszer fennakadásairól sokat olvasott, éppen ezért meg sem próbálta a magyarország.hu-n keresztül megkérni a jogosítványa hosszabbítását, inkább sorban állt a kormányhivatalnál. Ott be is igazolódott, hogy jó volt a szimata, ugyanis az előtte várakozó éltesebb korú úr feldúltan mesélt neki arról a kálváriáról, amit az okmány meghosszabbításához szükséges fénykép feltöltése jelent.

Az úriember lefotózta magát otthon a számítógépének kamerájával az ügyfélkapus program segítségével. Csakhogy a bitek és a bájtok világa bonyolultabb, mint gondolnánk, és nem fogadta el az elkészült fotót az oldal. Nekifutott még egyszer, majd még egyszer, végül felhívta az ügyfélszolgálatot. A vonal másik végén arról tájékoztatták, hogy látják a feltöltött képeket, de a rendszer nem fogadja el, mivel nem hasonlít az előző pár évben készült képeihez, amiket az oldal tárol. Magyarul, ha valaki az öt évvel ezelőtti önmagához képest szakállat növeszt, ne adj’ isten a kelleténél jobban megráncosodik, akkor a rendszer már nem tudja azonosítani, így nem fogadja el a képét. Ergo, az ingyenes jogosítványhosszabbítás kútba esik az online térben.

A konklúzió végül az volt, hogy fáradjon be az egyik kormányhivatalba, és csináltasson magáról képet. Ekkor garantáltan meg fogja kapni a meghosszabbított jogosítványát.

Olvasónk ennek hallatán konstatálta, hogy jól döntött, amikor a kormányhivatalban kezdte az okmányigénylést, de arra a fordulatra nem készült fel, hogy az ügyintéző lebeszéli a személyes ügyintézésről. A hölgy ugyanis közölte, jobban jár, ha online intézi a jogosítványhosszabbítást. Hősünk elfogadta az észérveket, főleg azt, hogy 4 ezer forintot lehet spórolni a magyarorszag.hu-n keresztüli ügyintézéssel.

Otthon aztán megpróbálta az online térben elintézni az ügyét, de már a második lépésnél falba ütközött. A rendszer nem fogadta el a személyi azonosítóját, folyamatosan visszadobta, hogy ellenőrizze újból a számsort. Értetlenül állt a dolog előtt, és végül felhívta az ügyfélszolgálatot, ahol közölték vele, hogy tudnak a jelenségről, a rendszer hibázik, nem is kellene kérnie a személyi azonosítót. Kérték, fáradjon be a kormányhivatalba, ott majd elintézik a jogosítványa meghosszabbítását.

Zsolt be is ment a kormányhivatalba, ahol elmondta az ügyintézőnek, hogy szeretné személyesen kérvényezni a jogosítványa meghosszabbítását, és már az előző látogatásakor készült róla fénykép és aláírta a szükséges dokumentumot. Azt is hozzátette, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton azt is mondták, szóljon, hogy ne fizetessék ki vele a 4 ezer forintot, mert a rendszer hibája, hogy nem sikerült elintéznie a jogosítványa meghosszabbítását a magyarorszag.hu oldalon.

Az ügyintéző sem a fotót, sem az aláírt dokumentumot nem találta a rendszerben, így újból elindították a jogosítványhosszabbítást, és a 4 ezer forint kifizetésétől sem tudtak eltekinteni. Elvileg négy napon belül elkészül a jogosítványa, amit a kormányhivatalban vehet át.