Szálinger Balázs az egyik legsokoldalúbb lírikus a mai magyar kortárs költészetben. Verseivel a világra reflektál, akkor is, amikor Mikes Kelemen nevében ír szonetteket az előző kötetében vagy amikor újra kiadja két évtizeddel ezelőtti vígeposzát. Beszélgettünk a magánkiadásról, hogy közkincs-e a vers és vannak-e ma még mecénások.

Miért a Zalai Passió című kötetét adják ki újra?

Még pár éve is született róla kritika, ugyanakkor lényegében nem lehet kapni. Persze nem lehetek biztos benne, hogy valóban igény van rá, meglátjuk.

Az új kiadáshoz kiemelkedő kortárs képzőművészek és grafikusok készítik a szöveg mellett megjelenő húsz rajzot, többek között Cakó Ferenc, Dániel András, Füle Viktória, Orosz István, Sajdik Ferenc, Szunyoghy András. Fontos volt, hogy legyenek képek is?

A Zalai Passió 2000-ben jelent meg először Kolozsváron, Szentes Zágon illusztrációival és ezek nagyon jól mutattak benne. Hamar elfogyott a kötet, majd a Magvető is kiadta 2008-ban egy gyűjteményes kiadásban, ez volt A százegyedik év, de illusztrációk nélkül. Most már világosan látom, hogy ez a szöveg igényli a rajzokat. Illusztráció nélkül társtalan, mintha nem lenne ott a mankó mellette. Az illusztráció mint műfaj, mint olyan művészet, ami segít a szövegnek, jól viszi előre a történetet. Gyerekkoromban a mesekönyvekben, ahol öt oldal szövegre jutott egy oldal kép, sokszor azért is mentem előre a történetben, hogy eljussak a képig. Nagyon jól működött ez a 22 évvel ezelőtti kiadásban. Hogy a felkért alkotók közül ennyi mindenki segített, az óriási büszkeség és nagy öröm.

A történet bizonyos részeit fogják illusztrálni vagy a vígeposz egészéről alkotnak a saját stílusukban?

Van ilyen felfogású, meg olyan is. A címlapon Orosz István grafikája, vagyis egy részlete látszik, az nem kapcsolódik szöveghelyhez, de jó sok olyan van, amit konkrét szövegrész mellé kell rendelni. Egy dolog közös bennük, mindegyik a műhöz készült, az újrakiadás alkalmából.

A Zalai Passió egy vígeposz, amely régen komoly hagyományokkal rendelkezett a magyar költészetben, gondoljunk Csokonaira, Petőfire, Aranyra, aztán mintha feledésbe merült volna. Mostanában mennyire jellemző ez a műfaj?

Még kevésbé volt jellemző 22 évvel ezelőtt, amikor először megjelent. Nagyon népszerű műfajunk volt a XIX. században, majd’ minden költőnk írt akkor verses epikát, de a XX. századra szinte kipusztult, öt-hat alkotót érdemes említeni, és jórészt nekik is csak műfaji portyázásuk volt ez. Például Adytól a Margitta élni akar, Somlyó Zoltántól a Nyitott könyv, Lakatos István A Pokol tornácán című műve, amelyet hexameterekben írt a II. világháborús Budapestről. Szabó Magda írt szintén a II. világháború utolsó hónapjairól elbeszélő költeményt Szüret címmel, ez Debrecenben játszódik.

Sok Juhász Ferenc-művet is verses epikának tekinthetünk, a kilencvenes években Babics Imre is írt több hexameteres művet. Én 21 éves voltam, amikor megírtam a Zalai Passiót, és rá egy évre jött Térey János a Paulussal, majd Varró Dani megírta a Túl a Maszat-hegyent, jött Schein Gábor, Lackfi János, Géher István a saját verses epikáikkal, mintha megnyílt volna egy sorozat.

Miért ennyire népszerű a hexameter a magyar költészetben?

Innen nézve nagyon szerencsés a magyar nyelv, mert ritka, ahol a hosszú és a rövid szótagok ennyire világosan megkülönböztethetőek egymástól. Ezenkívül ez a népdalkincsünk se megy a daktilikus lejtés ellen, sőt. Mivel az első szótag megnyomása és a négyes-ötös ritmikai egységekre bontása jellemző a magyar nyelvre, ezt abszolút össze lehet fésülni a daktilikus lüktetéssel.

Devecseri Gábor fordította le Homérosz két antik eposzát, és nem tudom, hogy más nyelvre lefordítva is ennyire élvezhetőek-e. Tehát szerintem máshogy kötődünk a hexameterhez és a daktilikus sorhoz, mint más nemzet. Angolul vagy németül imitálni lehet ezt, de árnyaltan fogalmazni ezzel a ritmussal biztos nehéz. Nálunk az első ötven sor nehéz az írói oldalon, az olvasó viszont már a harmadik sornál felveszi a fonalat. Szeretnék majd még hexameterben írni.

Újra a saját vállalkozásában ad ki könyvet, az előző, a Koncentráció magánkiadása sikeres volt ezek szerint?

Igen, azt hiszem. Az új könyv ugyanakkor nyilván nem kap akkora figyelmet több okból sem, mint az, erre nem árt felkészülni. De a Koncentráció jól sikerült történet, szerencsére.

Mennyi fogyott belőle?

Sokkal több a megrendelő, mint amennyire számítottam. A Koncentrációból eddig 540 et vettek, de még csak négy-öt alkalmat szerveztünk rá, a nyár miatt nem volt nagyon megturnéztatva.

Még lehet vásárolni a Koncentrációból?

Persze, a szalingerbalazs.hu weboldalon elérhető, sőt a napokban kitettem ingyen letölthető pdf formátumban is az oldalra. Szerintem a vers közkincs, mindenki számára legyen hozzáférhető. A termék ebben az esetben a kötet, melynek volt nyomdaköltsége, tördelés, minden más – azért kell fizetni, ahogy nekem is kellett a nyomdában. Nem hiszem, hogy különösebben visszaesnének az eladások az ingyenessé tétel miatt, meglátjuk.

Hogy látja, bízzunk abban, hogy van még egy olyan művészetkedvelő és irodalombarát réteg ma Magyarországon, aki ebben a nehéz gazdasági helyzetben is támogatja a kultúrát?

Más nem tudunk csinálni. Mi mást lehetne tenni? Kivárjam, amíg elmúlik a vihar? Közben nekem elmegy az életem. Ki tudja, meddig vagyok eszemnél. Nem nagyon szeretném a körülményeket beengedni az ún. alkotói létembe. Most van munka, most csináljuk. Most kell csukott szemmel előre futni, és ha orra esem, maximum tudok egy dolgot.

Kiemelt kép: Szálinger Balázs, Oszlánczi Zsófia fotója