A kalandos életű Csepel Művek – Weiss Manfréd öröksége

Valószínűleg soha nem tettem volna be a lábamat a Csepel Művek, leánykori nevén Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. területére, ha nincs a geocaching játék. A gyárterület, néhány részét kivéve, iszonyatosan lepattant, de érdekes módon lenyűgöző is egyben, mert magán hordozza a szocializmus semmihez sem fogható „báját”. A terület mind a méretei, mind a régi épületei miatt megér egy sétát.

A gyár hajdani tulajdonosának, a pesti kereskedelmi akadémiát végzett Weiss Manfrédnak az ipar fejlesztésére tett törekvéseit az állam jelentősen támogatta. A gyáros korán felismerte, hogy lőszergyárát függetlenítenie kell a nyersanyagpiactól, ezért újabb 55 holdat vásárol Csepelen, és 1896-ban megalapítja a fémművet, hogy a sárgaréz alapanyagot saját rézolvasztójában és fémhengerművében állítsa elő. Aztán 1897-ben a gyár nevét Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt.-re változtatja, amelyet az államosításig meg is tart.

Jöttek a katonai megrendelések

A konjunktúra, az egyre nagyobb katonai megrendelések és a hadinyereség Weiss Manfrédot a gyár további nagyarányú fejlesztésére ösztönözte Csepelen. A háborús években a két Martin-kemencét átépíttette, illetve kibővíttette, továbbá három újat is építtetett, majd megnagyobbíttatta a kovácsüzemet és felállíttatta a réz- és ónelektrolízis üzemet is.

A gyár kapacitása az új beruházásokkal hatalmas mértékben megnőtt. A háborús években a termelés elérte a napi 2,5 millió gyalogsági és 25 ezer tüzérségi lövedéket.

Az első világháború végére harmincezer munkással a Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítója, a lőszerutánpótlás hatalmas bázisa lett a gyár. A munkásoknak lakások épültek, kantin, üzemi kaszinó, kórház, óvoda és csecsemőotthon is létesült.

Weiss Manfréd a világháború utolsó éveiben tervszerűen készült a gyár béketermelésének megszervezésére. E hatalmas munka irányítását Korbuly Károlyra bízta.

A Tanácsköztársaság leverése után a csepeli üzemek szinte teljesen leálltak. A román hadsereg a berendezések nagy részét hadizsákmányként elszállította, ami miatt a háború utáni átalakítás nagy nehézségekbe ütközött. A gyár még 1920-ban is a háborús létszámnak csak mintegy 1/6 részét foglalkoztatta. Az új gyártási profil kialakítását Weiss Manfréd azonban már elkezdte.

Eketalp, szecskavágó, gázóra

Első lépésként 1920. november 17-én a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal együtt megalapította a Magyar Posztógyárat, melyet a lőszerosztály épületeibe telepített. Aztán 1921-ben korszerűsítette az acélhengerművet, megindította a mezőgazdasági kisgépek, például ekék, szántóvasak, eketalpak, szecskavágók, répavágók, kukoricamorzsolók, boronák, gáztűzhelyek, gázvasalók, gázórák gyártását.

Kísérletképpen bevezette a harangöntést is: ehhez szakértőnek Kacsóh Pongrác zeneszerzőt kérte fel. A MÁV-tól tehervagonok javítását vállalta el, Bulgária és Görögország részére pedig pénzérmelapkákat gyártott.

Aztán 1921 őszén a csepeli gyár már több mint ötezer munkást foglalkoztatott, mintegy ezerrel többet, mint az utolsó békeévben. Azonban a termelés átcsoportosítása közben, 1922. december 25-én Weiss Manfréd meghalt.

Halála után az Acél- és Fémművek vezetését mérnök fiai: Jenő és Alfonz és Chorin Ferenc, Weiss Manfréd egyik veje, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elnök-vezérigazgatója, a GYOSZ elnöke vette át.

Az új vezetés folytatta az Acél- és Fémművek gyártási profiljának bővítését, új vállalatok alapítását és vállalati érdekeltségek szerzését. Az 1923-1929 közötti években megszervezték a tűgyárat, bevezették a bergmanncső, kályha és tűzhely gyártását.

És, akkor jöttek a kerékpárok

Meghonosították a kerékpár, motorkerékpár és alkatrészeik gyártását. Ehhez külföldi gyártási eljárásokat vásároltak. A kerékpárgyártáshoz szükséges szerszámgépeket azonban a csepeli gyárban állították elő.

Miután 1927-ben megszűnt az ország katonai és pénzügyi ellenőrzése, a Bethlen-kormány különböző hadfelszerelési cikkek gyártására szállítási szerződéseket kötött Weiss Alfonzékkal, és felkérte őket a repülőgépgyártás bevezetésére is.

Weiss Manfréd örökösei az új gyártási ágra 1928. július 9-én megalapították a Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyár Rt.-t. A kormány 15 évre állami kedvezményeket adott és évenként 50 repülőgép átvételét biztosította. Az új vállalat beruházásokat végzett és Heinkel, Fokker, Caproni és francia repülőgépgyártási szabadalmakat vásárolt.

Az 1929-ben kitört nagy gazdasági válság a Weiss Manfréd konszernt nem nagyon érintette.

Bekövetkezik az államosítás

Az ország német megszállását követően a Weiss Manfréd üzemeket sorozatos bombatámadás érte. A Dunai Repülőgépgyár telepét négy támadás szinte teljesen üzemképtelenné tette. A csepeli gyár hét bombázást kapott, melyek következtében a fémüzemek nagy része súlyosan megsérült, a rézelektrolízis-üzem porrá égett, a repülőgép-, traktor- és zománcgyár szintén elpusztult.

A háború végén, 1945 augusztusában a szovjet katonai parancsnokság irányítása alá kerül a gyár. Ekkor Korbuly János vezető konstruktőr lesz a gyár igazgatói rangú főmérnöke.

A gyárat 1946 decemberében ideiglenesen államosítják. Az Ipari Minisztérium felügyeletével megalakul a Nehézipari Központ (NIK), melynek égisze alatt a jóvátételi termelést szervezik. Az ország újjáépítésekor a csepeli károkat is gyorsan helyreállítják. Csak néhány adat: a vasöntvénytermelés 1946-ban 3200, 1947-ben már 8900 tonna.

A csepeli gyártelepet 1948 márciusában véglegesen államosítják, első vezérigazgatója Zathureczky Jenő.

 

Ezt követően is az átalakulások miatt többször változott a nevet. A gyár profilja 1962-ben szélesedik a hegesztőelektródagyártással, 1968-ban bővült a szervezete a Móri Gyáregységgel, 1971-ben profilja kiegészült a megszűnő Rézhengerművek gyártmányaival. Később, 1993. július 1-jén részvénytársasággá alakult, és neve Csepeli Fémmű Zrt. lesz. Ezt a nevet viselte a megszűnéséig.

Az önálló egységként működő tagvállalatok létrehozták a Csepel Művek Ipari Egyesülést. A lépést az indokolta, hogy a gyártelepen belüli cégeknek egy sor olyan problémájuk merült fel, amelyek megoldása közös, koordinációs fórumot igényelt.

A terv az volt, hogy Csepelen olyan ipari park jöjjön létre, amely megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, és vonzó a befektetőknek is.

A csepeli nagyüzem egykori területén az üresen maradt csarnokokat és irodákat ma magáncégek bérlik.

Források:

Új Magyarország, 1993. március 29.

Magyar Nemzet, 1993. április 6. szám

Bányászati és Kohászati Lapok 2011/5 szám.

Képek: Szotkerek.hu