Egymást segítve, együttműködve tudunk támogatást nyújtani a rászorulóknak

Tizenhárom éve jegyezték be Nagy Károlyné Mischl Zsuzsa alapítványát, a Gyöngysor Alapítványt, aminek keretében mentális problémákkal küzdőknek segítenek, valamint szegénységben és mélyszegénységben élőknek juttatnak élelmiszer-adományokat.

Havi szinten nyolcszáznegyven rászorulónak visznek kenyeret, péksüteményt a szekszárdi és a város környéki településekre önkéntesekkel.

Volt olyan év, hogy több mint 2600 kilogramm élelmiszer-adományt gyűjtöttek.

Mi volt a motivációd, ami miatt megalapítottad a Gyöngysor Alapítványt?

Három tragédia volt meghatározó az életemben, ami közrejátszott abban, hogy létrehoztam az alapítványt.

Az első gyermekem korai halála rendkívül megviselt, összeroppantam és ez kiváltott testi betegségeket is. Mikor a második kisbabám, majd a harmadik is megszületett, boldog voltam és bizakodva néztem a jövőbe. Azonban kismamaként nehezen viseltem a négy fal közötti bezártságot, és depressziós lettem.

Harminchat éves voltam, mikor depresszióm miatt leszázalékoltak, és így csak részmunkaidőben tudtam dolgozni számítógépes adatrögzítőként. Tragédiaként éltem meg, hogy fiatalkorom ellenére nem voltam teljesen egészséges, és azt is megtapasztaltam, mennyire stigmatizálják a mentális betegeket. Az antidepresszáns, az dilibogyó, a kezelőorvost cinikusan dilidokinak hívják, és a kórház pszichiátriai osztálya pedig a diliház. A mentális beteg olyan, mint a leértékelt áru, selejtes.

Aztán 1999 augusztusában a férjemről kiderült, hogy rákbeteg, és az orvos három hónapot jósolt neki. Amikor ezzel a hírrel jött haza a párom, azt mondtam, hogy „ne hallgass az orvosra, csak énrám, meg fogsz gyógyulni”. A szavaknak ereje van, a diagnózis után pár évvel a kemoterápiás kezelés hatására meggyógyult a férjem.

Először a családodnak kértél adományokat. Nem volt nehéz elkezdeni?

Eldöntöttem, hogy a föld alól is előteremtek mindent, amire szükségük van. Amikor a férjem kórházba került, 20 forint volt a zsebemben. Kértem segítséget a helyi önkormányzattól, de azt a választ kaptam, hogy mivel jól állunk anyagilag, nem kapunk még egyszeri segélyt sem.

Kétségbeesésemben bekopogtam egy vállalkozó irodájának ajtaján, és zokogva meséltem, hogy nincs pénzem, műtik a férjemet, egyedül maradtam a gyerekeimmel, és fel kell adnom a csekkeket, gyógyszereket kell kiváltanom.

Nagyon empatikus volt, és a titkárnőjével borítékban kiküldött egy egyszeri pénzbeli adományt, 10 ezer forintot. Ebből a villanyszámlát tudtam feladni.

Aztán multinacionális cégeknek és karitatív alapítványoknak írtam. Kaptam pénz és tárgyi adományokat, telefonkártyát, immunerősítőt, gyógyteát, mobiltelefont.

A családnak szentestén minden ételt, italt és a fenyőfát is adományokból teremtettem elő, olyan volt, mint a mesében, „terülj-terülj asztalkám”. Ezt a csodát a szekszárdi embereknek köszönhetem, akiket megérintett az élethelyzetem.

Dr. Harangozó Judit főorvos, az Ébredések Alapítvány vezetője, aki a kezelőorvosom, miután végeztem asszertív tréninget, azt javasolta, hogy hozzak létre egy önsegítő alapítványt, mivel ügyesen menedzselem az ügyeimet. A Gyöngysor Alapítvány nevet én találtam ki, mert a gyöngyöt a kagyló „kiizzadja” magából és a gyöngysor jelképezi, hogy csak egymással összefűzve, összekapcsolódva jön létre az értékes lánc. Egymást segítve, együttműködve tudunk támogatást nyújtani a mentális betegeknek, és adományokat gyűjteni, kiosztani. Végül 2008-ban bejegyezték a Gyöngysor Alapítványt.

Milyen szolgáltatásokat tudtok nyújtani a mentális problémákkal küzdőknek?

Hetente az Állomás-Civil-Közösségi-Térben fogadjuk az érdeklődőket, csak a COVID idején nem tudtunk dolgozni. Pénzügyi ellátásokat intézünk, beszélgetünk, hobbiszakkört is szerveztünk, illetőleg két évig a titkárunk német nyelvtanfolyamot tartott térítésmentesen.

Azok a mentális betegek, akik felkeresnek minket, nem csak pánikbetegek, depressziósak. Voltak köztük bipolárisok, skizofrének és alkoholisták, sőt szellemi fogyatékos is. Idősek Klubjába is kijártunk beszélgetni, internetezni a klubtagokkal, külföldön élő unokáiknak, gyermekeiknek képeslapokat küldtünk. Célunk az volt, hogy oldjuk az időskori depressziót.

A segítségnyújtás lényege, hogy meghallgatjuk a beteg problémáját, és ha tudunk, akkor segítünk is. Eddig százhat mentális betegségben szenvedő embernek nyújtottunk támogatást, de azt tudni kell, hogy kis önsegítő alapítvány vagyunk, nem áll mögöttünk kórházi, pszichiátriai osztály. Jómagam tapasztalt segítő, kapuőr vagyok. Amennyiben lenne rá anyagi lehetőségünk, rendszeresen tarthatnánk asszertív tréningeket, a mentális betegeknek jót tenne egy festő-művészeti hobbikör.

Miért kezdtél élelmiszert gyűjteni?

Még 2016-ban jártam élelmiszermentő tréningre, és szerződést kötöttünk a Lipóti Pékséggel, a hátteret a Magyar Élelmiszerbank Egyesület biztosította, a gyűjtésünk eredménye körülbelül 2 millió forintnyi élelmiszer volt.

Mikor a COVID-időszak lebénította a civilek életét, megkerestem a szekszárdi Lipóti Pékség üzletvezetőjét, és engedélyt adott, hogy elvigyük a zárás, este 6 óra után megmaradt kenyeret és péksüteményt. A pékárut a hajléktalanszállónak, a Családok Átmeneti Otthonának és a szedresi Gyermek Lakásotthonnak adtuk. Ezt az önkénteseknek köszönhetem, ők szállították el autójukkal szabadidejükben az adományokat. Összesen a 10 év karácsonyi élelmiszergyűjtés és kenyérmentés eredménye a mai napig több mint 22 ezer kilogramm.

Említetted az Élelmiszerbankot, milyen formában működtök együtt velük?

Meg kell pályázni náluk az élelmiszergyűjtés lehetőségét. Ha nyerünk, akkor az Élelmiszerbank feltételeivel tudjuk a gyűjtést végezni. Kijelöli az üzletet, azt, hogy kik kaphatják meg az adományokat, valamint precízen el is kell számolni az adománnyal. Eddig minden karácsony előtt vegyes élelmiszert és édességet gyűjtöttünk. Idén is pályáztunk az Élelmiszerbankhoz, és elfogadták a jelentkezésünket, így karácsony előtt megint gyűjthetünk.

Ezenkívül kérelemre tisztasági szereket is szoktunk kapni egy áruháztól.

Tárgyi felajánlások még magánszemélyektől is érkeznek. Mivel nincs raktárunk, ezért ezeket kiposztoljuk a Facebookra, és ott eddig még mindig gazdára találtak a bútorok, műszaki cikkek, könyvek, edények.

Kik kapják az adományokat?

A Baka István Általános Iskolába járó gyerekeknek adunk, ott a pedagógus dönti el, hogy kik kapjanak. Szedresben van egy gyermeklakóotthon, ők is kapnak. Rajtuk kívül nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok és krízishelyzetbe került emberek jutnak adományhoz.

A pékárut is a legszegényebbeknek adjuk. A Szekszárd-Szőlőhegyen élnek rendkívül rossz körülmények között emberek.

Hány embert tudtok ilyen módon segíteni?

Naponta harminc fő, azaz havonta nyolcszáznegyven ember jut kenyérhez és péksüteményhez. Ezenkívül évente 160 üveg immunerősítőt osztunk szét immár 11 éve, mindenki két üveggel kap.

Sikereket is elkönyvelhet az alapítvány. Melyekre emlékszel vissza szívesen?

Megkaptuk 2016-ban a Szomjú-díjat, melyet egy helybéli jólelkű kovácsmesterről neveztek el. Ezt a díjat mindig az önkéntesek napján önfeláldozó civilek kapják.

Aztán 2018-ban az Erősödő Civil Közösségeknél egymillió forintot nyertünk pályázaton, és így lehetőségem adódott, hogy meghívjam betegségen átesett, illetőleg bipoláris diagnózissal élő írónőket, úgymint Kneszl Beáta Carment és Rados Virágot. Mind a ketten hitelesen írják le a betegségük történetét. Őszinték, természetesek és kreatívak.

Majd 2019-ben 2650 kilogramm adományt gyűjtöttünk a karácsonyi élelmiszergyűjtésben. Ennek eredményeként lettünk az Év Tolna Megyei Civil Szervezete, és ezzel a különdíjat érdemeltük ki.

Kiemelt kép: Zsuzsa a férjével, forrás: Gyöngysor Alapítvány Facebook-oldala.