Nem volt hajlandó szemétdíjat fizetni, ezért 8 éven át az udvarán tárolta összegyűlt hulladékát egy 22 éves albertirsai férfi. A ceglédi nyomozók most fejezték be az ügyben a nyomozást, ami feljelentés alapján indult.

A rendőrség 2020 decemberében feljelentés alapján kezdett vizsgálódni egy albertirsai házhoz tartozó üres telken, ugyanis a területen hegyekben állt a szemét. Találtak kiszuperált hűtőszekrényeket, elektronikai eszközöket, babakocsit, építési törmeléket, bútorokat, háztartási hulladékot, gumiabroncsot és helyenként 1-1,5 méteres magasságban állt a szemét.

Fotó: police.hu

A tulajdonos beismerte, körülbelül 8 éve hordja hulladékát a telekre, amihez szerinte senkinek semmi köze.

A környezetvédelmi szakértő megállapította, hogy a felhalmozott szeméttel veszélyeztette a talajt és a talajvízet. A szemét között  levő tárgyak a csurgalékvízen keresztül szennyezhettek, de volt közte veszélyes hulladék, és olyan is, aminek ózonkárosító hatása van.

Fotó: police.hu

A 22 éves férfi ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a ceglédi rendőrkapitányság befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.