A barlanglakó őseink is készítettek faliképeket – nem volt kérdés, kié az alkotás

Hír volt, hogy egy nottinghami ház falából kivágtak egy Banksy-képet. Az alkotást a falfestmény megvásárlója vitte magával restaurálásra, és azt tervezi, hogy a későbbiekben ki fogja állítani. Ennek kapcsán kérdeztem meg az utcai művészettel is foglalkozó Ildiko Novat arról, hogy művészetnek tekinthető-e a graffiti, és véleménye szerint kié az utca falára készített kép.

„Külön szavak vannak a graffiti, mural (falfreskó), wheatpaste (papíralapú ragasztott kép) és a tagging kategóriákra. Ezek közül a tagging számít leginkább vandalizmusnak” – írja Ildikó. Bosszantó, amikor a spray-vel festett jelek megjelennek a falakon. Ezzel együtt szerinte a tagek nem nevezhetők környezetszennyezésnek, hiszen ennél sokkal súlyosabb környezetrombolás történik nap mint nap.

Hozzáteszi, hogy szerinte a közterületre festett kép, mindenkié kellene hogy legyen, mivel ez az alkotó elsődleges szándéka. Ugyanis, ahogy a tulajdonjog fogalma belép, az érdekek kerülnek előtérbe. És ez egyben az alkotók dilemmája is. Függetlenek szeretnének maradni, de ugyanakkor ennek az az ára, hogy elveszítik a műveik birtoklása feletti kontrolljukat.

Mivel a klasszikus, magas művészetet kevés ember tudja megfizetni, igy ennek kereskedelme az egyik legkevésbé szabályozott terület. „Tehát a kereskedő ügynök a mű körül kialakuló szenzáció miatt arrogáns módon addig emelheti az árat, amíg el nem éri a legvégső összeget, amit még megadnak az alkotásért.”

Ildikó számára az utcai művészet az üzenete miatt fontos. Jól érzékelhető a képekből egy-egy hely hangulata, vagy betekintést enged, mi foglalkoztatja az embereket. Unalmas felületek nyernek új, szép életet egy-egy remek alkotással.

A tengerentúlon engedély kell a nagy falfreskó létrehozásához. Szerencsére vannak olyan közösségi művészszervezetek, amik nagyon sok felületet kiharcoltak ezek készítéséhez. A művészeti minőségüket pedig kurátorok garantálják.

A falfreskókból pedig a város is profitálhat, hiszen növekszik a látogatottsága, ha egy-egy remekmű a környezet részévé válik. Ebből a szempontból nézve a graffiti nagy utat járt be, és kiküzdötte magának a létjogosultságát. Ugyanis vannak kifejezetten közösségépítő szándékkal készített freskók, amik megalkotásán emberek csoportja dolgozik egy művész vezetésével. Amikor egy ilyen mű elkészül, mindenki büszke rá, és úgy érzi, hogy része volt valaminek, ami számít. „Én magam is részt vettem és vezettem ilyeneket.”

Ezenkívül pedig vannak, akik megrendelnek például a garázsuk ajtajára alkotásokat graffitiművészektől.

A freskók további urbánus értéke, hogy megvédik a falakat a tagging típusú firkálástól. Nagyon ritkán fordul elő, hogy az alkotók átfestik egymás műveit, mivel az utcaművészek tiszteletben tartják a másik munkáját.

A faliképek a megbékélést is segíthetik. Például a bennszülöttek kultúrájáról készült alkotások fontosak ezen a téren, arról nem is szólva, hogy nagyon szépek.

Arról viszont kevés szó esik, hogy a falfreskókat hogyan dokumentálják. Kellene, hogy készítsenek a művekről tökéletes fotókat. Ugyanis nagyon szép munkák eltűnhetnek akkor, amikor egy épületet eladnak, mivel a befektetőket általában a lehető legkevésbé sem érdeklik ezek az alkotások. „Én is gyűjtőm az egész apró utcai matricáktól kezdve az emblematikus falméretű festményeken át a róluk készült fotókat, mert ki tudja, meddig lesznek láthatóak.” Ildikó azt is hozzáteszi, hogy el tudná képzelni, hogy a dokumentált, de már eltűnt képeket kinyomtatnák, és graffiti múzeumban vagy tárlat formájában bemutatnák őket.

„Manapság a vizuális művészet próbálkozásalapú, mindenki csinálhat bármit, majd meglátjuk, mire viszi. Többen alkotnak, mint akik erről egyetemi végzettséget szereztek. Szerintem jó, hogy mindegyiknek helye van. Publikálhatsz, zine nyomtatásokat csinálhatsz, instasztárrá válhatsz. Az önkifejezés mindig megmarad az életünk részeként.”