Szerettem a Hatalmas kis hazugságok sorozatot, remekül játszanak benne a színésznők, Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Shailene Woodley. Jól adják el a nézőnek, hogy Kidman a gyerekei kedvéért próbál együtt maradni a szóban és tettekben is erőszakos férjével. Witherspoon hitelesen alakítja a feleséget, aki bár odavan az exéért, de szereti a második férjét is, és ettől a kettősségtől lejtmenetbe kezd a házassága. Woodley pedig jól játssza a titokzatos, gyerekét egyedül nevelő, bizonytalan anyát, aki belecsöppen a felső tízezer titkokkal, megalkuvásokkal teli világába, de szerencséjére a szárnyai alá veszi őt Kidman és Witherspoon, és átsegítik a mindennapok nehézségein. A végén pedig közösen elteszik láb alól a bántalmazó férjet.

Aztán megérkezett a Tudhattad volna (The Undoing) sorozat, ami a Hatalmas kis hazugságok-kal úgy függ össze, hogy mind a két széria kitalálója David E. Kelley, és mind a kettőben szerepel Nicole Kidman.

Csak van egy óriási különbség a két széria között, mégpedig az, hogy a Hatalmas kis hazugságok izgalmas és jól kitalált, megrendezett produkció, addig a Tudhattad volna-nál valami félrement. Az ötlet pedig nem rossz, miszerint végy egy kedves, menő gyerekorvost (Hugh Grant), akit megvádolnak egy fiatal családanya meggyilkolásával. A felső tízezerből származó szakpszichológus felesége (Kidman) nem hiszi el, hogy férje, gyermekének apja brutálisan megölte a nőt, hiszen az áldozat és az ő imádottja között nincs kapocs. De, aztán kiderül, hogy mégis van, sőt, olyannyira, hogy a doki a meggyilkolt nő kislányának apukája. Tulajdonképpen az orvosnak két családja volt, az egyikkel hétköznapi életet élt, a másikat rejtegette. A bili akkor borult ki, amikor az eltitkolt szerető kapcsolatba próbál lépni a feleséggel, ezt pedig a doktor zokon veszi, és öl.

Hat epizódon keresztül kanyarog a történet. Az egyik percben minden jel arra utal, hogy a doki a gyilkos, de aztán a másik percben már teljesen más irányt vesznek az események, és úgy látjuk, hogy ártatlan. Végig ott bujkál az erőszakosság a férfiban, de visszafogja magát, amikor konfliktusba kerül a feleségével. A nő pedig szakpszichológus létére, hihetetlen módon, nem veszi észre az intő jeleket, és csalódása ellenére próbál segíteni a szociopata férjén. Ez pedig egy igen kínos bírósági vallomásban csúcsosodik ki, amikor a nő a férje ártatlansága mellett próbál érvelni, de az ügyész keresztkérdései nyomán végül egy brutális jellemrajz áll össze a megmenteni akart dokiról. Aztán a végén az is kiderül a nézőnek, hogy a dokiban dúlt az indulat, és folyamatosan bántalmazta a szeretőjét.

Ám sem Kidman, sem Grant nem tudja eladni ezt a hullámzó, tépelődő, érzelmi viharokkal, visszafogott dühkitörésekkel és könnytengerrel terhelt kapcsolatot a pszichológus és a doki között. Kidman mimikáját behatárolja a botox, a hangjával tud jól játszani, és ezt jó iparos módjára meg is teszi. Grant pedig valószínűleg két nézést gyakorolt a forgatások előtt és alatt, az ártatlan, táskás kutyaszeműt és a dühödten villogót, a többi arcjátéka erősen maníros. És valahogy a kémia sincs meg közöttük.

Pedig mindegyik remek színész, számos jó alakítással. A sorozat hat epizódja alatt nem tudtam eldönteni, hogy a rendező adott ennyire rossz utasításokat vagy a színészek nem tudtak mit kezdeni a szereppel.

Végül is Kidman még elment, de igazából Grant volt a nagyobb csalódás, ugyanis a Guy Ritchie-féle Úriemberek-ben zseniális. Elképesztően jól adja a minden hájjal megkent ficsúrt, aki nem túl sikeresen próbálja zsarolni a nagyfiúkat. És pont ebből látszik, hogy valószínűleg nem a szereppel volt a baj, hanem a rendezői instrukciókkal, mert van annyira profi, hogy megcsinálja, amit elvárnak tőle. Lehet, hogy a Tudhattad volna-ban a kutya- és a villogós nézésre korlátozódott az elvárás.

Jó is lehetett volna a sorozat, hiszen sok fontos dologra hívja fel a figyelmet. Például, hogy a felső tízezer tagját is elitélheti, és hogy lehet szörny a házastársam, tehát az intő jelekre figyeljünk, továbbá, nemcsak egy pofon számít erőszaknak, hanem az ordítás és dühkitörés is. Ja, és ez még egy munkahelyen is így van.