Fotó: Lieber Tamás
Amíg a kárpáti magashegyekben csak közvetett jelét láthatjuk az egykori gleccsereknek (cirkuszvölgyek, tengerszemek, morénahalmok), addig az Alpokban – igaz egyre csökkenő kiterjedésben – magukat a jégfolyamokat is megfigyelhetjük.
Az Alpesekben napjainkban hozzávetőlegesen 3000 méter környékén húzódik a még meglévő gleccserek alsó határa. Cikkem témájául szolgáló gleccsert, pontosabban annak olvadékvizéből táplálkozó zuhatagot a Keleti-Alpokban, Dél-Tirolban, vagyis Észak-Olaszországban találjuk. A Vertainspitze (3545 méter) oldalában terpeszkedő, mintegy 0,5 négyzetkilométeres és körülbelül 30 méter átlagos vastagságú Rosim-gleccser látványos eleme a közel 80 méteres függőleges jégfal, amelyről a nyári időszakban szinte folyamatosan szakadnak le kisebb-nagyobb darabok, majd csörömpölve hullanak a mélybe.
A gleccser alól kipréselődő olvadékvizek kezdetben erekké, majd szélesebb patakká duzzadnak. A felvételen is látható zuhatagot, amely a kristályos kőzetben képződött tereplépcsőkön hullik alá, a jégfolyam alsó végétől körülbelül 300 méterre találtuk.
Mi a furcsa ebben a vízesésben?
Nos, a felvétel 2008 szeptember közepén, a kora délelőtti órákban készült, amikor még a napsugarak nem olvasztották ki kellőképpen az éjszakai fagyban „beállt” vizet. A vízhozam mennyisége a délutáni órákban a legnagyobb, a vízesés nyilvánvalóan ilyenkor a leghangosabb, ellenben éjszakára, valamint ősztől tavaszig elnémul a zuhatag.
A gleccsernél 2005-ben is jártunk már, arról a túráról egy bővebb beszámoló is készült, amit ezen a linken lehet olvasni: https://bebte.hu/jegre-vitt-turabakancsok-gleccseren-az-alpesekben/
