Mélytengeri porcos halak kövületeit tártak fel őslénykutatók a Baranya megyei Tekeres mellett. A középső-miocén időszak badeni emeletében képződött (15,2-12,6 millió éves) tengeri üledékből nyert leletanyag az egész Kárpát-medencében egyedülállónak számít. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élt mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez.
Magyarország nagy részét a középső-miocén időszakban a Központi-Paratethys nevű beltenger foglalta el. Így hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert, például a Mecsekben, a Bakonyban és az Északi-középhegységben. Ezek között több lelőhely gazdag porcos halak kövületeiben – írta az ELTE.
A kutatócsoport összesen 38 porcos hal taxon maradványait azonosította a tekeresi leletanyagban, melyek közül 9 teljesen új volt a Központi-Paratethys badeni korú fauna esetében. A beszámoló szerint a tekeresi porcoshal-fauna legizgalmasabb tagjai az úgynevezett tömörfejűek.
A porcos halaknak mindig is megkülönböztetett szerepük volt a tengeri gerincesek közt. Ennek hátterében sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük áll. A ma is élő mélytengeri porcos halak viszont egészen mások, ezek nem emberevő szokásaikról híresek, inkább arról, hogy küllemük olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből szalajtották volna őket.
A munka néhány, Németh Tamás ősmaradványgyűjteményében levő fogmaradvánnyal kezdődött. Ezek az orfűi mesterséges tavak vidékéről, Tekeres mellől származtak. A kutatók felkeresték a fogkövületek lelőhelyét, ahol összesen több mint félezer porcoshal-maradványt találtak.
A leletanyagban egyebek mellett megjelennek még a homoki tigriscápák, a makócápák, a tigriscápák, a rókacápák, az óriáscápák, a macskacápák, a sasráják, a tüskésráják és a manták is. Kimutattak még tehéncápákat, tüskéscápákat, világítócápákat és kutyacápákat is, melyek ma élő leszármazottai is a mélytengeri élőhelyek lakói.
“Napjainkban a mélytengeri élőhelyek mind közül a legrejtélyesebbek és egyben a legnehezebben elérhetőek is. Ezeken a helyeken speciális nyomás- és fényviszonyok uralkodnak, a tápanyagellátottság korlátozott. Az itt élő állatfajok gyakorlatilag elszigetelve fejlődtek, teljesen egyedi életközösségeket kialakítva. A XIX. századig általánosan elterjedt nézet volt, hogy ezeken az élőhelyeken csak alig van élet, ám hála a rohamosan fejlődő kutatási módszereknek, mára már tudjuk, hogy ez egyáltalán nincs így”.
A kutatók úgy vélik, hogy egy vízalatti csuszamlás sodorta egy helyre maradványokat.
A ma élő tömörfejűek, másnéven kimérák kifejezetten mélytengeri állatok. Ezek a kevéssé ismert porcoshalak a tengeraljzat közelében élnek, itt keresgélik főleg puhatestűekből és más gerinctelenekből álló táplálékukat. Farokúszójuk elvékonyodik, mellúszóik és szemük nagy, a hátúszó pedig egy nagy tövist visel.
“A porcos halak közt egyedülálló módon rendelkeznek kopoltyúfedővel. A tekeresi kiméramaradványok állkapocselemek. Hazánkból, sőt a Kárpát-medencéből eddig nem ismertük ezeknek a különleges, primitív porcoshalaknak semmilyen maradványát. Hozzánk legközelebb az ausztriai Teiritzberg mellett kerültek elő kimérakövületek” – emelte ki a közleményben Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, a kutatás vezetője.
A kutatómunkában Szabó Márton mellett Kocsis László (Lausannei Egyetem, Svájc), Mohr Emőke (ELTE, Őslénytani Tanszék), Szabó Péter (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont) és Sebe Krisztina (Pécsi Tudományegyetem, Földtani és Meteorológiai Tanszék) vettek részt. A tanulmány a Papers in Palaeontology című tudományos folyóiratban jelent meg.
Kiemelt kép: Pexels
