Temesvári szelet, sült csirke. A régiek még emlékeznek arra, hogy a XV. kerületi Énekes utcai kerítés mellett húzódó bagolyvárnak nevezett épületben volt az üzemi étkezte a Rákospalotai Növényolajgyárban, ahol az előzőekben felsorolt ételek közül lehetett választani. A kollektív emlékezet úgy tartja, hogy az étkezde falai között egykor bolondokat kezeltek, és alkoholelvonóként is funkcionált az épület. Az üzemi konyha mellett itt kapott helyet a gyár adminisztratív részlege is.

A visszaemlékezésekből az is kiderül, hogy az üzemi étkezdében többféle étel közül lehetett választani a második fogásnál. Az önkiszolgáló rendszerben adták ki a pult mögül a helyben készítették az ételeket. „Előre kellett befizetni az étkezést, és napra szóló jegyre kaptuk meg a menüt. Olcsó és jó volt a kaja, kulturált körülmények között tudtunk enni” – mondja az egyik volt gyári dolgozó. Aztán, amikor az Unilever átvette a gyárat, megszüntették az épületben az étkezdét, és a kultúrházba került át az étterem. Ott már nem főztek helyben, hanem hozatták az ebédet a dolgozóknak.

Ellenőrizték a kalóriát

A ’60-as években nagyon komolyan vették az üzemi konyhákon főzött ételek minőségének ellenőrzését, és a kalóriavizsgálatnál kiderült, hogy igen jól teljesített a növényolajgyár konyhája. A Vendéglátó Főigazgatóság laboratóriumának munkatársai járták az üzemtől a közétkeztetésig a konyhákat, mert tudni akarták meg van-e az ételekben az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetben meghatározott tápérték, az előírt mennyiséget adják-e és elég ízletes ételeket tálalnak a dolgozók elé, továbbá tiszták-e az éttermek, konyhák.

Aztán, amikor vallatóra fogták az ételeket a laborban, bizony bebizonyosodott, hogy voltak helyek, ahol a dolgozók az előírt kalóriát nem kapták meg. „A kelenföldi pályaudvar 35. számú üzemi konyháján az előírt 1211 helyett csak 982 kalóriát adtak, a sztálinvárosi Béke-étterem is igen gyengén, a tatabányai 7. számú Vegyesüzem konyhája gyengén, a Finommechanikai Étterem viszont jól, a Budapesti Gyümölcsös Főzelékkonzervgyár és a Rákospalotai Növényolajgyár konyhája pedig igen jól vizsgázott kalóriából.”

Hatan főztek nyolcszáz emberre

A soproni születésű Almási Istvánné vezette a növényolajgyár konyháját 1969-től jó pár évig, és a korabeli híradások szerint derűje, nyugalma betöltötte „az egyszerűen berendezett, de nagyon gondos pedantériával tisztán tartott helyiséget”, ami az irodájaként szolgált. A Pest-Budai Vendéglátóipari Vállalat kötelékében dolgozott, de ezt megelőzően tizenhat évig a KGMTI konyháján volt konyhalány. Többszörös kiváló dolgozói címmel büszkélkedhetett, 1975-ben a Belker Kiváló Dolgozója kitüntetést is átvette.

A gyárba érkezése óta ugyanazokkal főzött a konyhán, Haszara Mihályné volt a szakácsnő, Dómján Lászlóné a betanított szakács. Besegítőnek Galambos Istvánnét, Dombai Istvánnét és Bene Gábornét vették fel.

Ők hatan naponta főztek nyolcszáz emberre, és háromféle választékot kínálnak. A „csapatban” volt elvált és özvegy, és az is kiderült, hogy akadt köztük olyan, aki egyedül nevelte a gyerekét vagy gyermekeit. „De ezt sem a hangulatukon, sem a főztjükön nem érzi meg egyetlen vendégük sem.”

Reggel 7 órakor már a tűzhely mellett álltak a konyhán, és délután 3 óráig dolgoztak. Például a pénteki menüben választani lehetett a temesvári szelet, sült csirke, rizses hús közül. Volt olyan hétfő, amikor ragulevessel, káposztás kockával, túrós batyuval, máglyarakással várták a dolgozókat. Kedden pedig daragaluska-levest, tökfőzeléket oldalassal, kelkáposzta-főzeléket vagdalttal, almamártást főtt hússal és gesztenyetortát adtak.

„És mindez ebben a rossz — de nagyon tiszta! — kis konyhában, a pincében. Igaz, már megvannak az új konyha tervei, az emeleten levő étterem mellé telepítve. Az idén őszre kell (kellene?) elkészülnie.”

A tervekkel nem törődve főzték az ebédet, amiért hidegben, forróságban még a Béke téeszből, a Bútoripari Vállalattól, a lakásépítőktől, a Volántól és a vasutasoktól is eljártak az éhes dolgozók.

Forrás: kollektív emlékezet,

Népszava 1960. augusztus 17.

Magyar Nemzet 1977. január 7.

Kiemelt kép: illusztráció, Fortepan, Simon Tibor

Katt —–> Pólóoldal