A kád forró vízében feküdt, hallgatta a szabályos időközökben lehulló csöppeket. Pont, mint a szívverése. Bepárásodott a magasban levő fürdőszobai kisablak, de még így is besugárzott rajta keresztül a valószínűtlenül kerek telihold, ezüstös fénycsóvákat dobva a fürdővízbe. Karácsony este volt, kintről fel-felvillan valami fény, füzér vagy égősor, mintha egy világítótorony adna szabályos jelzéseket, iránymutatást az eltévedt hajósoknak.

A kádban heverő férfi tudta, hova tart. Neki nem térkép kellett a leendő céljához, hanem bátorítás, hogy rálépjen az útra. A csontos térdei kilógtak a kádból. Hiába próbálta a fején kívül minden tagját a víz alatt tartani, térdei és az egyik karja kint volt. Tompa lett a világ körülötte. Egy pálmaházban is lehetett volna. A fülledt meleg elálmosította, a monoton csöpögés hipnotizálta. Az izmai váratlanul összehúzódtak, hirtelen menekülni akart, de újra ellazította magát és hagyta, hogy körülölelje a folyadék. A halk hullámzás felidézte a jesolói fürdőzést és a gyerekkori balatoni nyaralásokat. A vízitúrát a Dunán, egyszerre placcsantak az evezők, versenyt nevettünk a széllel. Meg a horgászást a Tisza-tavon, több szúnyog volt ott, mint vízcsepp, a boton kívül nem fogtunk semmit.

Egyszer láttam a Niagara vízesést, de megrémültem attól az erőtől, jobban szerettem a nagy tavakat, vagy lusta folyamokat. De mindegy is, az sem sikerült, ahogy semmi se. Itt most jó. Ilyen lehetett, amikor anyámban éltem. Biztonságban voltam a hasában. Milyen filigrán volt, de én még így is elfértem benne a négy kilómmal. Emlékszem az illatára, akkor is, ha azt mondják, ez nem lehetséges. Ugyanez a finom mozgás, a testmeleg – az ő melege és az enyém együtt. Miért nem lázasok a terhes nők? Ott van bennük az új élet, aki csak követel mindent, de semmit nem ad, csak fájdalmat és kényelmetlenséget.

Lassan folynak a gondolatok, szürkeség borít be mindent. Élősködő voltam már akkor is. Elvettem anyám melegét. Semmire sem vagyok jó. De ennek vége, ezentúl máshogy lesz. A csöpögés lelassult. A szívverés ritmusa is. A férfi félrebillent feje sápadtan támaszkodott a kádhoz. A csuklóján vágott sebből már csak szivárgott a vér, a fémes illatú barna massza kezdett megdermedni, beborítva a pepita kövezet egészét. A hold némán elhaladt az ablak előtt, csak a színes fények villogtak tovább.

*

Kedves Olvasó! A Szótkérek Magazin újságírói kedvelik a tárcanovella műfaját, ezért az oldalon rendszeresen megjelennek ilyen írások. Ezek zömében aktuális témájú, rövid, könnyed hangvételű cikkek, amiket félig a publicisztika, félig a szépirodalom műfajába sorolnak. A tárcanovella az 1800 években jelent meg a hazai nyomtatott lapoknál, az egyik jeles képviselője Ágai Adolf (1836-1916) volt, aki Porzó álnéven publikált. Mi szeretjük, reméljük önök is szeretni fogják, és továbbra is olvassák majd a kicsit csipkelődős, néha odamondogatós életképeinket!

Kiemelt kép: Flora Westbrook fotója a Pexels oldaláról