Sokszor érzem, ha például orgonakoncertet hallgatok, hogy jóleső borzongás fut végig a bőrömön. Mosolygok, még akkor is, ha rossz a kedvem, élvezem a dallamot és ellazulok. A zene ugyanis mély hatást gyakorolhat ránk. A kutatások szerint javíthatja fizikai és mentális egészségünket azáltal, hogy csökkenti a vérnyomást, enyhíti a stresszt, és dopamin felszabadulásához vezet. Ez egy olyan neurotranszmitter, amely befolyásolja a hangulatunkat és a boldogságérzetünket.
Raymond Leone zeneterapeuta a terápiás technikáját több éves gyakorlattal fejlesztette ki. Állítása szerint „az egészséges emberek körében a zenehallgatás után összességében csökken a szorongás”. Az általa is jegyzett tanulmány pedig megállapította, hogy egy zeneterápiás ülés pozitív eredményeket hozott néhány betegnél.
Elmondása szerint a következő lépéseket tartja be a kezelés során:
- A terápia alatt használt zene hangzásvilága empatikus; tükrözi azt, amin a páciens esetleg keresztülmegy vagy amit belül érez.
- A zene „ráhangolódik” a pszichéjükre.
- A zene kezdetben tartalmazhat némi feszültséget és disszonanciát.
- Ezután a zene egy új, nyugodtabb hely felé vezeti őket.
- Van benne némi feszültségoldó dallam, továbbá nyugtatóbb és harmonikusabb témák.
- A zene a határozottabb és a realitás irányba halad, és az esztétikára vagy a szépségre összpontosít.
- A zene úgy zárul, hogy egy akkord – egy egyszerű, két hangból álló mantra – felé mozdult el.
Hogyan használhatjuk a zenét, ha szorongunk?
- Amikor szorong, ahelyett, hogy valami „relaxáló” zenét keresne, állítson össze egy saját lejátszási listát, és hagyja, hogy a zene, a dalok vezessék.
- Kezdjen olyan dallal vagy zeneszámmal, amely megfelel az aktuális hangulatának.
- A kezdő dal vagy dalok lehetnek kicsit intenzívebbek, némi feszültséggel és disszonanciával vagy melankóliával.
- Aztán minden egyes következő dal fokozatosan, lépésről lépésre segíthet eljutni egy nyugodtabb hely felé.
- A zene ott találkozhat velünk, ahol éppen vagyunk – talán szorongunk, vagy lehangoltak vagyunk -, és segíthet eljutni oda, ahol lenni szeretnénk – nyugodt és pihentető helyre.
A zene mély hatást gyakorolhat ránk.
Javíthatja a fizikai és mentális egészségünket azáltal, hogy
- segít csökkenteni a vérnyomást,
- enyhíti a stresszt,
- a dopamin felszabadulásához vezethet, amely jó hatással van az emberre.
Via Washington Post