Móricz-Sabján Simon az Alföldről készített Árnyéksáv című sorozatával nyerte idén a Capa-nagydíjat.
Az a fotós kaphatja minden évben az elismerést minden évben, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot – áll a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.
Móricz-Sabján Simon több mint 10 éve fényképezi az Alföldet, korábbi fotóesszéjét új címmel és tágabb témákon át folytatta, elsősorban ezen települések lakóinak és közösségeinek sorsfordulataira koncentrálva.
A fotós a mulandóságot, a települések elöregedését, a lehetőségek hiányát, az idei év természeti válságai és az infláció által okozott károkat igyekszik bemutatni sorozatában. Legfontosabb kérdése, hogy a sorsszerű változások hogyan befolyásolják az Alföld településeit és miként alakul majd az itt élők jövőképe.
A Capa-nagydíj 2022 ösztöndíjasai: Barakonyi Szabolcs, Horváth Katalin Fanni.
A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj odaítélésével hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja.
Kiemelt kép: Capa Központ, balról jobbra: Móricz-Sabján Simon, Barakonyi Szabolcs, Horváth Katalin Fanni.