Egyetlen cigarettában 4000 (négyezer) kémiai vegyület található, amelyekből körülbelül 1000 mérgező.

Egyetlen csikk akár 1000 liter vizet is megmérgezhet!

Egyetlen csikk lebomlási ideje 10-12 év! (Bár valójában a műanyag alkotóelem sohasem bomlik le, elaprózódik, s beláthatatlan ideig a talajban vagy az élővizekben marad.)

Egyetlen cigaretta elszívása kevésbé árt a dohányosnak, mint egyetlen eldobott cigicsikk a természetnek!

Élj a világon bármilyen távolságra is a világtengerektől, szemeted a vizekben, szelek szárnyán eljuthat ezekbe.

Életünket, mindennapjainkat a szó szoros és átvitt értelmében hulladékhegyek között éljük. (Arra majd egy későbbi cikkben térnék ki, hogy hazánkban a települések közelében alig akad olyan sorompóval nem védett bekötőút, ami mentén ne lenne kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakat). Nemcsak napi szinten vásároljuk meg a szemetet, például sokszor felesleges termékcsomagolások, olcsó ám silány, pár használat után kidobásra ítélt használati tárgyak formájában, de rossz szokásainkat is nehezen vetkőzzük le.

A zöldséghez, gyümölcshöz – még az egyébként csomagolást nem igénylő fajtákhoz (például a burgonya, hagyma, banán, narancs, mandarin – is könnyen szakadó nejlonzacskót tépünk le, amit azután általában egy órán belül, nem mellesleg a gyümölcs héjával együtt eldobunk.

Az egyébként jó minőségű csapvíz helyett felpakoljuk bevásárlókocsinkat jó sok műanyagpalackos vízzel, céges partikra „eldobható” poharakat, tányérokat veszünk, még a nevében is szemetelésre serkentve a vásárlót.

Iskolai ünnepekre vagy évfordulókra, néhány perces látványosságot jelentő lufival készülünk. Lufival, aminek minden egyes darabja élőlények sokaságát gyilkolhatja le, ráadásul tulajdonosától akár több ezer kilométerre. Szilveszterkor pillanatnyi eksztázisért petárdát, tűzijátékot durrogtatunk, szétszórva azok maradványait is.

És akkor még a leggonoszabb hulladékról, a mindet elárasztó cigarettacsikkről nem is beszélünk.

Dorog önkormányzata a helyi “Szemétirtók” csoport kezdeményezésére a városban közterületről összegyűjtött – ezt fotókkal kell igazolni – 5 liternyi csikkmennyiségért 5000 forint helyben, legalább nyolcvan helyen levásárolható utalványt ad. A képen látható mennyiség 10 ezer forintot ért. A cigarettavég zöme a tüdőgondozó előtt hevert!

Magyarországon lakóövezetekben, illetve azok környezetében nehéz olyan helyet találni, ahol ne szembesülnénk ezzel a nemcsak egykori használóját, de környezetét is súlyosan terhelő hulladéktípussal. Szinte nincs olyan nap, amikor ne találkoznánk az autóból éppen az orrunk előtt kirepülő csikkel, vagy a járdán, buszmegállókban, vasúti várókban laza eleganciával elejtett cigarettavéggel. A dohányzás kellemetlen mellékterméke a hétköznapok részévé vált, és hogy ez nemcsak a rendszeresen füstölgők számára van így, arról bizony mindannyian tehetünk. Mindannyian, mert eltűrjük.

Hogy mennyire hétköznapi, átlagos a cigarettacsikkről szóló történet, arról tanúskodjon néhány személyes eset.

Rendelőintézet parkolójában: Az autója mellett középkorú dohányzó nő, láthatón a vizsgálatról érkezett. Indulás előtt még egy cigaretta belefér. Régóta, talán már egy órája is annak, hogy elszívta az utolsót. A csikk a végéhez közeledik. Még egy utolsó szippantás, s a csikk repül. A kuka körülbelül 5 méterre található. Megszólítom:

– Ne haragudjon, miért kell szemetelni, miért nem a kukába dobja?

– Mi köze hozzá, hogy mit csinálok, ki maga?

—————————————————————————————————————————————————————-

Áruház parkolóján áthaladó 25 év körüli férfi, cigarettája pont az orrom előtt repül a térkőre. Megszólítom: 

– Elnézést, kiesett valami a kezéből?

– Á, nem érdekes, csak egy cigarettacsikk volt!

—————————————————————————————————————————————————————

Négyszintes kisvárosi lakótelepi panelház lépcsőháza. Az első emeleti lépcsőfordulóban, nyitott ablaknál dohányzó, 65 év körüli férfi. A füsttől szinte nem lehet látni. Megszólítom:

– Miért itt dohányzik?

– Mert én már negyven éve is itt dohányoztam.

– Miért nem a lakásában teszi?

– Mert a feleségem beteg,

[A lépcsőház ablaka az alatta lévő játszótérre néz, az ablak alatt halomban a cigarettacsikkek, talán a 40 év termése!?]

—————————————————————————————————————————————————————-

Kisváros, lakótelepi övezet. A város második főútja itt vezet át, rajta éppen motoros felvonulás zajlik. Az ide betorkolló kis utcákat a közeledő konvoj elvonulásáig – ez körülbelül tíz percet jelent – a rendőrség lezárta. Az egyik ilyen utcában feltorlódott a kocsisor. Az előttem lévő autóból, letekert ablak mellett cigarettafüst száll fel. Az ablakban könyöklő kéz, ujjai között csikk, abból hamu pereg az aszfaltra. A csikk gyorsan fogy, majd nagy ívben repül. Kiszállok, felveszem. Az autóban 40 év körüli férfi. Megszólítom:

– Miért dobta el a csikket?

A választ lekezelő stílusban kapom: – Nem dobtam el, kiesett a kezemből.

Felveszem, felé nyújtom, de az én kezemből is kiesik, pont az ölébe.

– Nekem is.

————————————————————————————————————————————————————–

A város főútján álló szépségszalon. Tulajdonosa nagyjából egy évvel ezelőtt megkeresett, hogy az általunk terjesztett, zsebre tehető csikkgyűjtő kapszulából az üzletébe is kitenne egy tálcával. Elmondása szerint elege van abból, hogy állandóan mások után söprik fel a csikket az üzlet előtt.

Örültem a megkeresésnek, mert ezentúl egyrészt eggyel több helyen hozzáférhető ez a kis alkalmatosság, másrészt nyilvánvalóan az itt dolgozók is odafigyelnek a szemetelőkre.

Néhány hónappal ezelőtt pont az üzlet előtt haladtam el, amikor az egyik, éppen cigarettaszünetét befejező alkalmazott a csikket gondosan az esővízgyűjtő csatornába pöcköli. Megszólítom:

– Ne haragudj, nem olyan régen ti is rendeltetek a csikkgyűjtőinkből.

– Tudom, bent van az üzletben.

————————————————————————————————————————————————————-

Lakótelep. Nem ott lakom, de pár hónappal az eset előtt egyesület, amelynek magam is tagja vagyok, itt fásított. Az utógondozást is felvállalva időnként, amikor ennek szükségét láttuk, a legmelegebb csapadékmentes nyári napokon öntözést végeztünk.

Az egyik alkalommal társamra várva, az előttem elhaladó, láthatóan hazafelé igyekvő középkorú férfira lettem figyelmes, aki egyik kezében hamvadó cigarettát, míg a másikban papír zsebkendőt szorongatott. Követtem a szememmel, vártam, hogy mielőtt a lépcsőházba lép, megteszi-e a kuka felé tartó öt méteres kitérőt.

Egy zsebkendőért és egy csikkért kulcsot előhalászni, majd kinyitni a konténert záró ketrecet nyilvánvalóan macerás dolog, nem éri meg rászánni azt a 30 másodpercet, hiszen ennél sokkal fontosabb dolgokra kell az idő. Hősünk hamar bizonyította, hogy most sem kell csalatkoznom a megérzésemben, mert a csikk jobbra, az időközben teletrombitált „takonytartály” pedig balra repült. A „miértre” természetesen kíváncsi voltam, ezért megszólítottam:

– Miért dobta el, miért szemetel? – kérdeztem.

– Nézzen körbe, a ház környéke tele van cigarettacsikkel – válaszolta.

– Tudom, nyilván azért, mert sokan magához hasonlóan gondolkodnak (az „önözést” túl elegánsnak éreztem volna a szituációhoz).

– Mit kötekedik velem, mégis mit kellett volna tennem? – Kérdezte kissé flegmán.

– Mondjuk, ha már lusta bedobni a kukába, fel is vihette volna a saját szemetesébe! – válaszoltam.

Az utolsó mondata, ami után legyintettem és magára hagytam az illetőt, mert úgy éreztem, hogy a beszélgetésnek nincs már értelme, a következő volt:

– Nem fogom a koronavírusos zsebkendőmet hazavinni!

—————————————————————————————————————————————————————-

Városközpont, lakótelep, a földszinten egy iroda, ahol 6-8 női alkalmazott dolgozik. Többen rendszeres dohányosok. Ebbéli szükségleteiket a bejárati ajtó előtt végzik, ami munkaidőben legalább négy alkalmat, cigaretták számában legalább napi 20 szálat jelent. Hogy honnan vagyok ilyen jól értesült?

Nos, az iroda előtt rácsos aknafedél van, amelybe az alagsorban lévő pince szellőzőablaka nyílik. A lakótelepen néhány helyi lakos kezdeményezésére a közelmúltban szemetet szedtünk és az említett aknát több másikkal együtt kitakarítottuk. Konkrétan az említettből megszámlálhatatlan számú cigarettacsikket szedtük ki. Majd pár héttel később szomorúan konstatáltuk, hogy a csikkek újratermelődtek. A dohányzók kiléte nem kérdéses, a bárki meggyőződhet erről, ha éppen arra jár.

—————————————————————————————————————————————————————-

Barátaimmal közösségi munkában a helyi patak szemetes partszakaszát takarítottuk. A munkához hozzátartozott, hogy a vízben állva egy feltorlódott hulladékból keletkező szigetet is elbontottunk. Több szemlélő is akadt, egy 40 körül apuka kisgyerekével érkezett, hogy megnézzék, mit csinálnak a „bácsik”. Látszólag meghatotta, hogy a szemetet szedjük, de annyira mégsem, hogy a nála lévő cigarettacsikket ne dobja el. Szóvá tettem. A reakcióját nem idézem.

Kisvárosi élelmiszerbolt. A bolt előtt dohányzó alkalmazott. A csikket a csatornába dobja. Mivel éppen volt nálam a zsebre tehető csikktartó kapszulából (sokszor van nálam kimondottan ilyen célból), megszólítottam.

– Ne haragudjon, adhatnék önnek ebből, hogy ne kelljen eldobálni a csikket.

– Köszönöm, már van ilyenem!

Az adatok forrása: webbeteg, hu, chikansplanet.blog.hu

Fotók: Lieber Tamás