Már most elkezdődött az őrület az üzletekben. Leárazások, csokiszív, piros lufi, plüssmaci, szeretlek felirattal a mancsában – ezek éppen azok a dolgok, amik miatt sokan ódzkodnak a február 14-i Valentin-naptól, és Amerikából átvett, újabb felesleges, ámde pénzrabló ünnep kategóriába sorolják.

Azt viszont kevesen tudják, hogy Bálint napja nem kifejezetten a szerelmesek napja, hanem ez a nap éppen arra szolgál, hogy az ember egy-egy aprósággal kifejezze a másik iránti szeretetét, legyen az a családtagja, barátja, kollégája.

Hogy miért?

Ehhez ismerni kell az ünnep, illetve az ehhez fűződő legenda történetét. Szent Bálint az ókori Rómában volt pap, és titokban esketett katonákat, ezért és keresztény hite miatt II. Claudius császár ki akarta végeztetni. A császár ugyanis megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, mivel azt gondolta, hogy a nőtlenekből jobb katonák válnak – írja az szmo.hu. A pap a fogságban visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd a 270. február 14-i kivégzése előtt levelet írt neki, amelyet így írt alá: „A te Valentinod”.

Azonban létezik korábbi börtönüzenet is, amit Charles orleans-i herceg küldött feleségének a raboskodása idején a londoni Tower-ből. Az angolok a XV. századtól ünneplik e napot, és a XVII. században már Valentin verskötetek jelentek meg. A XIX. században kezdtek üdvözlőkártyákat küldeni egymásnak az emberek díszes, romantikus üzenetekkel, legtöbbször virág kíséretében. Van, ahol Szent Valentin napján a gyerekek ajándékozzák meg tanítójukat – áll az Új Ember hasábjain..

A papot hivatalosan nem avatták szentté, viszont a pápa 496-ban elrendelte, hogy a pogány Lupercalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek.

De mi is az a Lupercalia?

Az ókori Rómában a február 14-e körüli időszakban tartották Lupercalia (vagy Februa) ünnepét. A tisztító és termékenységi rítusokból (a papok szíjakkal verték a fiatalokat, főleg a nőket) álló eseményen ki akarták engesztelni a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent.

Mint látható, mind a gyógyítás, mind az üzenet és az ókori szertartás is mentes volt a szerelemtől, éppen ezért a február 14-e pont nem erről szól. Hanem a törődésről, az egymásra figyelésről, amely nem csak a között a két ember között lehetséges, akik szerelemmel szeretik egymást.

Mondhatjuk azt is, hogy az egész semmire sem jó, csak megint egy ünneppel több. De gondolhatjuk azt is, hogy ünnepelni jó, és miután az ember a hétköznapokban hajlamos elfeledkezni a másikról, természetesnek venni jelenlétét, támogatását, vagy esetleg hiányát, ez egy jó alkalom lehet arra, hogy értékeljük azt, vannak barátaink, szeretteink, akikre számíthatunk.

Print forrás: Új Ember, 1996. március 17.

Katt —–> Pólóoldal