„A zene még valamelyest segít fenntartani a nyelvünket”

Éppen lángost készített, amikor megérkeztünk az interjúra, és marasztalt is volna minket egy kóstolóra Lakatos Mónika, a friss WOMEX Életműdíjas énekesnő, aki idén még a világzenei díj mellé besöpörte a hazai Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat is. Az énekes nemcsak magának tulajdonítja az életműdíjat, hanem mindenkinek, aki munkájával segítette, egyengette a Romengo együttes és az ő karrierjét. Az énekesnő a családjáról, a cigány zenéről, a kedvenc műfajáról, a hallgatókról és a hagyományaik életben tartásáról is beszélt.

WOMEX-díj után kaptak már megkereséseket?

Már voltak, de a vírushelyzet miatt itthon és külföldön is teljes a bizonytalanság. A külföldi fesztiválszervezők, akik egyébként hívnák a zenekart, nem mernek lépni még. Nem tudják, hogyan alakul a 2021-es év. Volt több előadásunk, ami elmaradt, néhányat áttettek jövőre.

Van olyan rendezvény, amit online próbálnak megtartani. Ez nagyon furcsa számomra, ugyanis hiányzik a közönség, a velük való kapcsolat. A másik formációnkkal, a Cigány Hangokkal van egy 10 alkalmas előadássorozatunk, amiből már kettőt megtartottunk élőben, és reméljük, hogy a többit is sikerül majd.

A Cigány Hangok lemezét is szeretnénk megjelentetni azokból a dalokból, amiket az előadásokon is hallhat a közönség. Ennek a terjesztője a Hangvető lesz. Készül a szólólemezem, és a Romengo harmadik lemezén is elkezdtünk dolgozni a karantén alatt.

Kinek a révén van a nagyecsedi kötődés a családban?

A családomból senki sem származik Nagyecsedről, a gyerekkoromat a XVI. és a XV. kerületben töltöttem. A férjem, Rostás Mihály Mazsi nagyecsedi kötődésű és a Romengo tagjainak többsége is erről a vidékről származik. A párom unokatestvérei zenélnek a zenekarban, Lakatos János Guszti kannázik, szájbőgőzik, Balogh Tibor az ütősszekciót viszi. Fogadott cigány társunk, Rosonczy-Kovács Misi hegedűn játszik.

Gyerekkorunkban mindannyian az oláhcigány zenét szívtuk magunkba, még én is a családomban, éppen ezért magaménak tudom. A cigány kultúrában a gyerekek pólyás koruk óta a zenében, a táncban élnek. A családban autodidakta módon tanulnak meg mindent, nem is tudok olyan oláhcigányról, aki kottát tudna olvasni. Mi sem tudunk. A cigányokra általában is jellemző, hogy őrzik a hagyományaikat, a nyelvüket és a zenéjüket. De tény, hogy nagyon sok jó zenész származik Nagyecsedről. Mindegy, hol élnek, nem a hely adja a kultúrát, hanem az emberek. A fővárosba költözők ugyanúgy képviselik azt a zenét, mint a nagyecsedi cigánytelepen lakók.

Az 1996-os „Ki mit tud?” népdal kategória megnyerése után három év viszonylagos csönd állt be a karrierjében, megszületett a kislánya. Mi történt ebben az időszakban, foglalkozott az énekléssel?

A férjem tagja volt a Romano Drom zenekarnak, én vendégként énekeltem benne. Voltak közös lemezeink és talán két-három előadásunk is. Végül a férjemben megérett az elhatározás, hogy hozzunk létre saját zenekart. Voltak saját ötleteink, újabb dalaink, amiket szerettünk volna bemutatni, a saját stílusunkban, hangzásvilágunkban. Ezért is váltunk ki a Romano Dromból, és adott volt, hogy a családtagokból állítsuk össze a zenekart, így alakult meg a Romengo (Cigányoké) 2004-ben.

Zenekarral Európa-szerte, valamint Dél-Amerika és Ázsia nyolc országában turnéztak, egyebek között önálló koncertet adtak a Berlini Filharmóniában és a Frankfurti Operában. Mi a Romengo sikerének a titka?

Elsősorban Mazsi, de nemcsak a Romengo sikerének, hanem a másik formációinknak, a Lakatos Mónika és a Cigány Hangoknak, illetve a Romanimonak is. Menedzsel minket, mozgatja a szálakat a zenekaron belül és szervezi a zenekar életét. A Romengonak van egy sajátos hangzásvilága. Az együttes saját és tradicionális dalokat is játszik, és fontos, hogy a tagok is beleviszik az egyéniségüket a közös munkába. Nagyon jól kijövünk egymással emberileg is. A sajátságos kisugárzásunk átjön a közönségnek, a hallgatóknak.

Milyen más hangzásvilágot engednek be a zenéjükbe?

A cigány zene eleve nagyon befogadó és improvizatív. A Romengo pont emiatt tud világzenét játszani, mert megmaradtunk ennél az alapnál. A tradicionális dalok mellett egyes dalainknál más hangzást is lehet hallani. A kanna, a szájbőgő és az ének az alapja a zenénknek, és ezt színesíti a gitár, ami ma már az oláhcigány folkzenének elhagyhatatlan eleme. Ezeken kívül a hegedű is gazdagítja ezt. Befogadó a zenénk, de csak azt engedjük be, ami az ízlésvilágunknak megfelelő. Vannak határok és ezeket nem szeretjük átlépni.

Szerencsénk volt közösen zenélni többek között Dresch Mihállyal, Lukács Mikivel, akik saját személyiségüket és az általuk képviselt jazzt hozták be a zenekarba, Juan de Lerida flamencogitáros pedig a különleges flamencohangzást hozta.

Már 2008-ban felvették az első lemezhez a hanganyagot, de csak 2010-ben jelent meg a lemez Gryllus Dániel kiadójánál. Mi történt abban a két évben?

Amikor elkezdtünk együtt zenélni, akkor többet játszottunk külföldön, és itthon nagyon kevés előadásunk volt. Egy idő után fontossá vált, hogy legyen egy lemeze a zenekarnak. Hiába haldoklik a lemezpiac, akkor is kell, hogy lenyomata legyen a munkánknak. Amikor kész lett a lemezanyag, egy francia kiadó vállalta a kiadását, de nem voltunk megelégedve a feltételeivel. Ezért úgy gondoltuk, hogy itthon próbálunk kiadót keresni. Olvastam egy újságcikkben Gryllus Dánielről, aki elmondta, hogyan gondolkodik a folkzenéről, lemezkiadásról. A férjemmel közösen úgy döntöttünk, hogy felvesszük vele a kapcsolatot, hátha tetszik neki a felvett anyag. A levelünkre szinte azonnal válaszolt, nagyon nyitott volt, és elvállalta a kiadást. Azóta megjelent nála a Kétháné (Együtt) 2010-ben, majd a Nagyecsed–Budapest 2014-ben, amik bekerültek a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé. Ezt követte 2017-ben a szólólemezem, a Romanimo (Cigányság) címmel, amin hallgatókat énekelek és a World Music Charts Europe top 5 lemeze közé választottak.

Nagyon szereti a balladisztikus, lassú hallgatót, ami a cigány lélek kifejeződése. Valóban a lelkükből szól?

Ha valaki azt hallja, hogy cigány zene, mindenki a táncosabb verziójára gondol. Kevesen ismerik vagy a zenekarok is csak egy-egy dal erejéig mutatják meg a cigányságnak ezt a zenéjét. A hallgatók nagyon nehéz világ és nehéz előadni, mert ezek tényleg a cigányok lelkéből jönnek. Velük tudunk kifejezni mindent. Az élet minden területéről adnak témát és az élet is szövi a mondanivalójukat. Ezek a dalok igaz történeteken alapszanak. Sok szájhagyomány útján megmaradt és adják tovább egymásnak az emberek.

Azért is fontosak, mert ezekkel olyan dolgokat is kifejezhetünk, amit egymásnak vagy egymás családtagjai előtt nem mondunk, vagy olyan fájdalmat, amiről nem tudunk beszélni. Ezek szelepekként funkcionálnak. Éppen ezért bármilyen élethelyzetben előjöhetnek, még az utcán is, például beszélgetés közben. A közösségi alkalmak is általában hallgatókkal zárulnak. Fontos, hogy aki előadja, beleteszi önmagát. Vagy az eredeti szöveggel, dallammal énekli, ahogy megtanulta, vagy változtat rajta a saját érzelmei alapján vagy az adott alkalomhoz illően. Nagyon örülök, hogy a fiatalok is még éneklik ezeket.

A Téli Kertemben működtettek egy klubot, megvan még?

Három évig tudtuk fenntartani. De aztán egyre jobban besűrűsödtek a Romengoval a munkák, ezért abbahagytuk. Nagyon szerette a közönség, cigány, nem cigány, fiatal, idős együtt táncolt, zenélt, mulatott. Nagyon örültünk, mert ismeretlen előadókat is be tudtunk mutatni. Jelenleg nincs olyan hely, ahol autentikus cigány, azon belül is oláhcigány zenét hallgathatna a közönség.

Három nagy csoportot különböztetünk meg a zenénkben. Az oláhcigányokét, amin belül sok-sok kis törzs létezik. A beás cigányok, náluk is van több kisebb törzs, és a magyar cigányok, akik a vendéglátós vonalat viszik.

Mély aggodalom érezhető a megnyilatkozásaiban, amikor a cigány kultúra eltünéséről beszél. Miért érzi úgy, hogy elvesznek a hagyományaik?

Mi még a családjainkból hozott hagyományainkat, zenénket visszük tovább. De sok fiatalt látok, akik inkább a populárisabb zenei világ felé, a cigány zene mulatósabb verziói felé fordul. Talán ennek az is az oka, hogy keveset hallják azt a folkzenét, amit mi gyerekkorunkban.

A nyelvünk is eltűnőben van, mert egyre kevesebb fiatal beszéli a lovarit. Ezen a zene még valamelyest segít, fenntartja a nyelvünket, mert ha a mulatós verziót éneklik a fiatalok, akkor a cigány nyelvet használják a dalokban. Azonban a beszélgetések során már egyre kevesebbszer hallok valakit cigány nyelven beszélni, mi még a családomban felváltva használjuk mind a két nyelvet.

Gyerekkoromban lóvásárokon, piacokon találkoztak a cigányok és a nem cigányok, egymás kultúráját is megismerték. A mai fiatal generációnak viszont kevés lehetősége van erre, mert jött az internet csodája és most leginkább a közösségi oldalakon találkoznak, beszélgetnek egymással. Az interneten fellelhető zenei világ is hat rájuk, sokkal nyitottabbá váltak az ott hallható különböző stílusú, populáris hazai és külföldi zenék irányába, mint a népzene felé.

A családjukban továbbadják az oláhcigány zenét, táncot?

Abszolút, hiszen lépten-nyomon hallják a gyerekek. Nem is kell mondani, hogy gyere fiacskám és tanuld meg. Azt vesszük észre, hogy éneklik a dalokat, és ha olyan alkalmak vannak, akkor jönnek táncolni, énekelni. A két- és hároméves unokaöcséim már próbálgatják a hangszereket, és még az egyéves unokám is ki akarja próbálni a kannát és a gitárt. A Romengo zenekarban időről időre muzsikál a most kilencéves Balogh Brájen, aki kétéves kora óta zenél velünk, kannázik, szájbőgőzik, énekel, gitározik, táncol.

Akkor talán még sincs minden veszve, nem?

Hála istennek, nincs, még él az átörökített ének, zene és tánc, de hogy mikor, hányadik generációval fog eltűnni mindez, azt nem lehet tudni. Azért vagyok szomorú, mert a szemünk előtt válik köddé mindez, és lehetséges, hogy eljön az idő, amikor nem a családban fogják ezeket megtanulni a fiatalok, hanem az iskolában.

Azt nyilatkozta a WOMEX-díj kapcsán, hogy „a mai napig sokszor megkérdezem, miért pont én?”. Sikerült megtalálni a választ a kérdésre?

Nem én kaptam, hanem az a kultúra, amit képviselünk, amit a színpadra viszünk, hiszen ilyenkor nemcsak cigányként, hanem magyarként is fellépünk. Hihetetlen és óriási megtiszteltetés, hogy egy kisebbségi szólóénekes kaphatta meg ezt a díjat Magyarországon először, és óriási megtiszteltetés, hogy a Muzsikás együttes után másodikként vehettem át. Ez a zenekar tagjaival, Balogh Tibivel, Lakatos János Gusztival, Mazsival és Rosonczy-Kovács Misivel közös siker, amiben része volt Gryllus Dánielnek, a lemezek kiadójának, a WOMEX-zsűrijének, akik úgy gondolta, hogy méltó vagyok az elismerésre.

Huszonöt év munkája áll mögöttünk, több lemezfelvételt készítettünk és reméljük, hogy ez folytatódik a továbbiakban. Ez az életműdíj nem valaminek a vége, hanem valaminek a folytatása, arra ösztönöz, hogy még inkább belevessük magunkat a munkába. Új ötletekkel gazdagítsuk a zenénket, és még több helyre elvihessük ezt, és a cigányság, Magyarország hírét. Sőt, ezzel a díjjal azt gondolom, hogy még nagyobb felelősség van rajtunk, még inkább törekednünk kell a legjobbra.