– Tesókám, és azt már meséltem, hogy múlt hétvégén volt a gimis osztálytalálkozónk? A huszadik vagy a huszonötödik, nem is tudom, de nem is ez az érdekes, olyan sztorik voltak, az agyad eldobod. Kezdjük ott, hogy késve érkeztem, mert a kék ruhát akartam felvenni, tudod, aminek olyan ezüstös a válla meg lemegy a minta hátul egy csíkban, de az istennek sem jött rám, biztos a múltkori mosásnál eltekertem a hőfokot és összement. Aztán addig válogattam az outfitemet, amíg késve érkeztem, és a vécéhez közeli asztalvégen volt már csak hely. Nem bírom ezeket a hosszú asztalokat, három emberrel tudsz beszélgetni, a két szomszédoddal, meg aki szembe van. De végül is nem volt baj, hamar benyomtuk az előre megrendelt rántott húst meg a vegák a rántott gombát, majd utána mindenki elkezdett keveredni.

A Bajzik Sári felmondta az osztálynévsort, szerintem én egy csomó gyerekre nem emlékszem közülük. Ez lehet már a korai demencia? Na menj a fenébe, hogy mondhatsz ilyet, biztos, hogy nem voltam többet a Hörpintőben, mint a suliban. Naná, hogy a pultosokra mind emlékszem, ott tuti többet tanultam a giminél. Szóval hálisten lemaradtam az elejéről, tudod, amikor mindenki egyesével elmondta, hogy mit ért el az életben, meg hány férje, felesége, gyereke van, körbejár hat tonna fényképalbum meg pörgetik a telefonon a képeket. Azért értek meglepetések. Például a Makkos Gabi a legutóbb határozottan fiú volt, most meg női ruhában érkezett. Igen, mekkora mákja van, legalább a neve ugyanaz maradt.

Kicsit irigykedtem rá, baromi jó lába van. A rohadék felvett egy Jimmy Choo cipőt, mondtam is neki, ha ez kell hozzá, hogy nekem is legyen egy pár, akkor nemet váltok. Jó, igazad van, férfiként hogy hordanám, de akkor is nagyon tetszik. Képzeld, a Szöllősit nem ismertem meg. Tudod, ő volt a legkisebb srác, konkrétan a szavát nem hallottuk, ott állt négy évig a tornasor végén, erre most bejött egy szuper izmos csávó, kiderült, hogy testépítő bajnok lett belőle, meg dietetikus – hát kész voltam. De még ennél is jobban a kedvenc dívánk lepett meg, biztos voltam benne, hogy mint a Végzet Asszonya vonul be, de egy fekete garbó volt rajta meg egy fekete farmer, no smink, no hajfesték és nagyon visszafogott volt. Kíváncsi leszek, hogy legközelebb melyik életszakaszában lesz: volt már krisnás, bártáncos, életbiztosítós ügynök, nyomta az ezoökobio vonalat.

Még a Balogh Ákossal beszéltem, az ugyanolyan hülye, mint volt, ott folytattuk, ahol múltkor abbahagytuk. Aztán egyre hangosabb lett mindenki, ne pimaszkodj, nem a hallókészülékekben merültek ki az elemek, különben is, csak két évvel vagy fiatalabb nálunk, te is odajártál, ismersz mindenkit. Szóval, ahogy fogyott az alkohol, kicsit lelazultunk. Én marha jót dumáltam egy sráccal, erre kiderült, hogy ő a másik osztálytalálkozóra jött, csak eltévedt. Addigra már elmentek a tanárok, cukik voltak, de kellett ennyi idő, hogy örülni tudjak nekik.

A végén kicsit hamarabb kellett távoznunk az étteremből, mert a Kiss Móni meg a Janó egymásnak esett a mosdóban, hát igen, az első szerelem hatalma, pedig mindkettőnek van családja, a Móni már a második férjénél tart, bár lehet, hogy mondhatjuk ezt is múlt időben. Egyébként csak a hajak lettek mások, a csajok felhíztak minimum öt kilót, kivéve a Julit meg az Annát, ők fejenként húszat. A fiúk meg őszülnek, de csak azok, akik nem kopaszok. Jó buli volt összességében, már ameddig emlékszem rá, remélem, nem viselkedtem vállalhatatlanul. Végül is szerencsések vagyunk, még mindenki él és senki sincs börtönbe közülünk. Bár a legközelebbi találkozón lehet, hogy ez változik, két srác jött Q7-sel, ki tudja ők hova jutnak. Mi? Dehogy adom neked a kék ruhám, elmegyek kétszer futni, jó lesz az még rám, ne idegesíts.

Az eredeti írás a hankovacs.blogspot.com oldalon jelent meg.

*

Kedves Olvasó! A Szótkérek Magazin újságírói kedvelik a tárcanovella műfaját, ezért az oldalon rendszeresen megjelennek ilyen írások. Ezek zömében aktuális témájú, rövid, könnyed hangvételű cikkek, amiket félig a publicisztika, félig a szépirodalom műfajába sorolnak. A tárcanovella az 1800 években jelent meg a hazai nyomtatott lapoknál, az egyik jeles képviselője Ágai Adolf (1836-1916) volt, aki Porzó álnéven publikált. Mi szeretjük, reméljük önök is szeretni fogják, és továbbra is olvassák majd a kicsit csipkelődős, néha odamondogatós életképeinket!

Ha támogatni szeretné a munkánkat, hogy még több ilyen novellát írhassunk, akkor katt a pólóoldalra. Minden megvásárolt póló a fennmaradásunkat szolgálja.—–> Pólóoldal