A fasírtrudak már a sütőben voltak, a krumpli rotyogott, amikor a kaputelefon élesen berregni kezdett. A lány kirohant a konyhából és sápadtan nézett a fiúkra.

– Miért jött másfél órával korábban? – a lány elcsukló hangját hallva a fiú szorosan átölelte őt, és miközben simogatta a hátát.

– Ne izgulj, megoldjuk! Felkísérem – gyengéden megcsókolta a nő nyakát, és felvette a kaputelefont, majd kilépett az ajtón.

Hamarosan a lépcsőházból hallatszott a folyamatos beszéd.

– Jajj, de magasan laktok, nem is tudom, hogy bírjátok! Lift nélkül a harmadikon, már megbocsáss, különben is mennyi proli, kint hagyják a lakás előtt a teli hamutartót. Hányszor mondtam már, hogy kötözzetek haza, itt csak vegetálsz, élni vidéken kell. A fivéredéknél végre jön a gyerek, mi tarthatott nekik ennyi ideig, de a kedves a felesége rávette, hogy költözzenek, jöhettek abba a szobába, nagy a ház, elférünk. Szervusz Hanna!

A lány dermedten tűrte az erős ölelést, majd beletörölte izzadó tenyerét a sötét vászonnadrágjába és halkan válaszolt:

-Szia! Hanga a nevem.

– Tényleg, mindig elfelejtem, de még alig vagytok együtt. Nem gond, hogy kicsit hamarabb jöttem, ugye? Egy jó háziasszony ilyenkor már készen van mindennel. Lehet, hogy az értelmiségi nők ezt máshogy csinálják, szóval, ha még szükséged van egy kis időre, kibírom. Gáborkám, apád nem tudott jönni, valamelyik gépet bütyköli, jobban is jártunk, neki délben már merni kell a húslevest a tányérjába. Gyere kisfiam, legalább addig megint csak az enyém leszel! Alig látlak, fel sem hívsz, sose jössz!

Hanga szólni akart, hogy már két éve vannak együtt, de csak nyelt egyet. A konyhába visszatéve megcsapta az égett szag – az odakozmált krumpli menthetetlen volt.

– A nővérednek már három gyereke van, végre a bátyádnál is jön, ti meg csak egyetemre jártok. Még hogy doktori, nőnek meg minek az. Pedig nézd meg, jó széles a csípeje meg nagyok a mellei, az isten is gyerekszülésre szánta.

Hanga kihúzta magát és újratervezte a menüt. A spárgakrém leves készen van, biztos megint hallgathatja, hol a húsleves, de Máriának még nem merték bevallani, hogy vegák. A fasírt egyik fele zöldséges, hátha nem fog feltűnni, hogy ők azt eszik. De mi legyen a köret?

Ahogy állt a nyitott konyhaszekrény előtt, a sarokban egy kis zacskónyi rizs árválkodott. Megnyugodott, kikapta onnan, gyorsan beletette a párolóba és bekapcsolata a gépet. Igaz, hogy nem válogatta ki és mosta át, de ez az ő titka marad. Ahogy erre gondolt, csendesen elnevette magát. Elővette a nagymamájától örökölt damaszt abroszt, megterítette az asztalt, közben kétszer is ellenőrizte, hogy jó helyre rakja-e az evőeszközöket.

A pároló pittyent, leemelte a tetejét és egy fagylaltoskanállal elkezdte adagolni a rizst a búzavirággal díszített tányérra. A második kanálnál valami sötét bukkant ki a fehér szemek közül. Hanga letörölte egy papírtörlővel a verejtéket a homlokáról és kétségbeesve gondolkozott, mit tegyen a rizsben főtt lárvákkal.

– Hát már sosem eszünk? Kisfiam, nem lehet könnyű dolgod mellette, nem ehhez szoktál hozzá arany kisbabám! –  a fiú csitítani próbálta az anyját, nyugodt dörmögése megmelengette a lány szívét.

Felkapott egy másik tányért, rátette a rizst, szétnyomkodta, kiszedte a lárvákat, majd gyorsan újra a fagylaltoskanálba tömködte a masszát, és a tányérra tette belőle egy adagot. Végül a kikapcsolt sütőbe tette az egészet és bement szólni, hogy elkészült az ebéd.

A levest a fiatalok örömmel ették, az anya inkább csak kavargatta, de fasírt és a rizs láttán felcsillant a szeme.

– Ti miért nem esztek köretet? – kérdezte Mária érdeklődve, Hanga pedig nyugodtan válaszolt:

– Igazad volt, tényleg le kellene adnom néhány kilót. Gábornak meg tudod milyen érzékeny a gyomra, nem akarom, hogy szorulása legyen!

*

Kedves Olvasó! A Szótkérek Magazin újságírói kedvelik a tárcanovella műfaját, ezért az oldalon rendszeresen megjelennek ilyen írások. Ezek zömében aktuális témájú, rövid, könnyed hangvételű cikkek, amiket félig a publicisztika, félig a szépirodalom műfajába sorolnak. A tárcanovella az 1800 években jelent meg a hazai nyomtatott lapoknál, az egyik jeles képviselője Ágai Adolf (1836-1916) volt, aki Porzó álnéven publikált. Mi szeretjük, reméljük önök is szeretni fogják, és továbbra is olvassák majd a kicsit csipkelődős, néha odamondogatós életképeinket!

Ha támogatni szeretné a munkánkat, hogy még több ilyen novellát írhassunk, akkor katt a pólóoldalra. Minden megvásárolt póló a fennmaradásunkat szolgálja.—–> Pólóoldal