Helyre állt a vízszolgáltatás Solymáron és a környező településeken július 3-ára, újból folyik a víz a csapokból. A klímaváltozás azonban velünk marad. A hőség miatt a korábban meghirdetett vízkorlátozási intézkedések érvényben maradnak – írja a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízművek. Annyira kritikussá vált a helyzet Solymáron június végére, hogy lajtoskocsikat kellett kiküldeni a vízhiány enyhítésére. A jelenségről Bardóczi Sándor főtájépítész is leírta gondolatait.

“Több agglomerációs településen vízhiány lépett fel, Solymáron pedig kritikus a helyzet. Mit üzen ez a településfejlesztésnek, illetve a zöldfelület-gazdálkodásnak?” – teszi fel a kérdést Bardóczi Sándor főtájépítész, a Főpolgármesteri Hivatal tájépítészeti osztályvezetője a Facebook-oldalán július 3-án.

Mint írja, “Budapest vízellátását a XX. század második felében arra tervezték, hogy 2,5 millió embernek nyújtson elegendő ivóvizet a XXI. század első feléig. Ehhez képest Budapest elveszített a 2 millió lakosából az elmúlt 30 évben 300 ezer embert, akik “kiköltöztek zöldbe”, s megtelítették az agglomerációs települések zömét, amelyek infrastrukturálisan nem voltak felkészülve ekkora tömeg fogadására. Most ez a folyamat üt vissza a lokális vízhiányban”.

A főtájépítész szerint “a klímaválság mást is hoz majd. Kevesen tudják, de Budapest többnyire a Dunából iszik. A természet szűri meg a Duna vizét a kavicsteraszain át, s a Szentendrei-szigeten, Margitszigeten, Csepel-szigeten létesített csápos kutak termelik, majd kiépült nyomóvezetékek szállítják a fogyasztóhoz. Annyira tiszta ez a víz, hogy csak vastalanítani, mangántalanítani kell felhasználás előtt, s a csőhálózat elöregedése indokolja csak azt az esetenkénti klórozást, ami extra biztonságként van beépítve az ivóvízellátásba.

A Duna vize tehát nagy kincs, ha viszont a folyó kiszárad, ez a kincs elvész. A minőségére is leselkednek veszedelmek. Például ha éppen valaki hidakat (Váci-híd, Kisoroszi híd, szigetmonostori-híd, szentendrei híd, megyeri szárnyhíd) álmodik ide, akkor nem csak közlekedést fejleszt, de rentábilissá teszi a Szentendrei-sziget beépítését, ami meg elszennyezési kockázat egy majd’ kétmilliós települési agglomerációt kiszolgáló ivóvízellátásra nézve. Budapest ezért áll elent ezeknek a hidaknak.

A parkokra, kertekre nézve is kockázat a víz eltűnése, s ez különösen a gyepeknél mutatkozik először. Nem véletlen vágtunk bele a Vadvirágos Budapest kísérletbe, hiszen ott motoszkált bennünk a beporzók védelme mellett az is, hogy hogyan fogunk majd megfelelni egy évtized múlva a vízhiány kihívásának.”

Külföldi példákat is hoz a posztjában: “Nagyon izgalmas az, hogy mi történik ma Las Vegasban, Palm Springsben, egész Californiában és Nevadában, amit nagyra hízott populáció mellett már elért a tartós vízhiány. Az amerikai álom része a korlátlan fogyasztás, az életstílus egyik mindennapi szimbóluma pedig a kertvárosi, automata öntözéssel ellátott gyepes előkert és a széles garázsfelhajtó. Ez a világ változóban van. Las Vegasban kompenzációt fizetnek azoknak a kerttulajdonosnak, akik a rendkívül vízigényes gyepet hajlandók felcserélni sivatagi kertre, ún. desert landscape-re, úszómedence helyett pedig víztározót létesítenek.

A jelenleg több államot ellátó Colorado folyó vize vészesen apad, a mértéktelen vízpazarlás miatt haldoklik a folyó.

Ott már napi valóság a vízhiány. Nálunk még érdekes szenzáció, de a trendek azt mutatják: elér ez majd minket is, s arcon is csap a valóság. Ma Solymár, holnap már az egész agglomeráció napi tapasztalata lehet ez a változás, amit ha nem követ alkalmazkodás, akkor katasztrófa lehet a vége.”