Első fokon életfogytiglanra ítélték március 16-án azt a férfit, aki 2020. május 3-án megölte apját – írta a Fővárosi Törvényszék. A bírósági közlemény nem nevezte meg, de az áldozat Szilágyi István színművész.
A közleményben azt írták: a vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítását az idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, és leghamarabb 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.
Egyúttal elrendelték a férfival szemben korábban kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.
A férfi a szüleivel élt együtt, rendszeresen italozott, alkohol-, valamint pszichés problémái miatt pedig pszichiátriai kezelés alatt állt és gyógyszereket szedett. Több alkalommal bántalmazta idős édesapját, de ezek miatt – egy esetet kivéve – nem indult ellene büntetőeljárás.
Aztán a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte az édesapját, akit, miután a földre került, akkor is tovább bántalmazott. A sértett a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülményként vette figyelembe – többek között – a vádlott büntetett előéletét, valamint azt, hogy közeli hozzátartozóját ölte meg és ezt a felfüggesztett szabadságvesztése idején követte el. Utóbbit szintén apja bántalmazása miatt kapta.
Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője fellebbezett.
Kiemelt kép: Fortepan/Ráday Mihály