Az évváltáshoz az újévi fogadalom ugyanúgy hozzátartozik, mint a karácsonyhoz az ajándék. Még akkor is, ha van, aki azt fogadja meg, hogy semmit sem fogad meg.
Lehet, hogy ők tudnak valamit, hiszen a minap olvastam egy kutatásról, amely szerint az emberek 80 százaléka nem tartja be fogadalmát, pár hét után feladja a küzdelmet a kilók, a károk szenvedélyek ellen. Merthogy persze a legtöbben arra tesznek ígéretet, hogy kevesebbet és/vagy egészségesebbet esznek, többet mozognak, leszoknak a cigiről/italról, aztán, ahogy kínkeservesen múlnak a napok, győzedelmeskedik a kísértés, a lustaság.
Mivel rendkívül hideg van, az ember lánya beszorul egy fitneszterembe, ahol az év első hetében a tizenegynéhány futógép közül egyre felkerülni felért egy kisebb csodával. Két héttel később bármelyiket választhatta. Valahol érthető is, hiszen zárt térben futni felér egy kisebb öngyilkossággal, hiába múlnak a kilométerek, az ablakon át mindig csak ugyanazt az iskolát látni, a képernyőn pedig hetek óta ugyanaz a videóblokk megy – egyesek által viccesnek tartott bejátszások hasra esésekről, amelyeket ejtőernyős szabadugrások követnek.
Mit tesz ilyenkor az ember lánya futás közben? Kifogásokat keres, hogy másnap miért ne menjen le a terembe. Képzelt betegségeket talál ki, fül- és derékfájást, egyebet. Álmodozik csokiról, sütiről, pizzáról satöbbi. Igyekszik meggyőzni magát, hogy igazából jó úgy, ahogy van, kerekedő pocakkal, narancsosodó bőrrel.
Vagy hadat üzen mindennek, és megfogadja, hogy csak azért is megtartja az újévi fogadalmát…
Kiemelt kép: William Choquette fotója a Pexels oldaláról
Katt —–> Pólóoldal
