Egyik kedvenc animációs filmem az Agymanók, egyedi témát dolgoz fel, kedves hozzáállással és nagyon szerethető karakterekkel, továbbá az egyik legjobb filmzenével. (Nem véletlenül kapta meg kategóriájában 2016-ban az Oscar-díjat.) Amikor megnéztük a családdal, kedvelték a gyerekek is, de szerintem nekünk, szülőknek sokkal jobban tetszett. Vártuk tehát a folytatást, mely szokatlan módon kilenc évvel később került a mozikba. Ebben Riley már 13 éves tinédzser – pont egyidős a mi kiskamaszunkkal, és emiatt külön érdekes volt a téma, hiába van már tapasztalatunk a nagyobbik miatt.

Ha valaki nem látta az előzményt, akkor is tudja követni a történetet, de jobban érthető és kerekebb lesz, ha ismerjük az első részt is. A film központi „helyszíne” ugyanaz: Riley fejében vagyunk, ahol a különböző érzelmek Agymanók képében jelennek meg és folyamatosan talpon vannak, hogy a kislány élete a lehető legjobban teljen. Begyűjtik a golyó formába préselt rossz emlékeket, segítenek kialakítani a személyiségét, ügyelik minden lépését. Még mindig Derű a főnök, közösen dolgoznak Szomorúsággal, Haraggal, Undorral és Majréval, de miután légvédelmi szirénaként felvijjog a Kamaszkor feliratú jelzés, új érzelmek érkeznek. Új vezetőként Feszkó próbál érvényesülni, a kislány következő életszakaszához hozza magával Uncsit, Irigységet és új kedvencemet, Cikit is. A régi érzelmeket eltávolítják, az újak pedig – finoman szólva – még nem urai a helyzetnek. Ez a radikális váltás egy háromnapos hokitábor alatt történik, ahol Riley-t a fejében levő újak miatt sok megpróbáltatás éri. A fő cselekmény mellett több kisebb poén is van a filmben, érdemes végigülni a végén a stáblista vetítését is, mert megtudhatjuk, mi is a Sötét Titok legnagyobb szégyene.
Nem kérdés, hogy a kamaszkor talán az egyik legnehezebb időszak, mind résztvevőként, mind szülőként átélve. De közben számtalan vicces és szerethető időszaka is van, amit a film második része jól megtalált és újra hatalmas empátiával mutatott be a nézőknek. Mert amikor a gyerek tíz percen belül produkál egy dührohamot, majd rettegni kezd és végül röhögőgörcsöt kap, azt nehéz kezelni és még nehezebb lehet nekik maguknak a helyzetben benne lenni. De ezek természetes folyamatok, sőt kifejezetten szükség van rájuk, mert ha bármi miatt kimarad a gyerekek életéből, nem lesz egészséges személyiségű felnőtt. Tehát a következő otthoni ajtócsapkodós alkalommal elég arra gondolnunk, hogy a gyerek fejében éppen Feszkó és Harag nyomkodja az irányítópultot, és bízzunk benne, hogy a többiek is ott állnak és idővel jönnek majd ők is.
A családi mozidélutánunk végén mi kaptunk egy bemutatóval egybekötött eszmefuttatást arról, hogyha lennének Agymanók, akkor hatna-e rájuk a gravitáció és mi történne velük egy hevesebb fejrázáskor. Szóval jó kamasszal együtt lenni (direkt nem mondom, hogy nevelni, ilyenkor azt már nem lehet), és érdemes volt az Agymanók 2-t is megnézni.










