Amikor először belefutottam a Személyes minőség 9-től 5-ig oldalba, nem volt világos, hogy miért ezt a címet választotta a bejegyzések írója. Aztán szép lassan kirajzolódott egy kép, és kiderült, hogy Gál Andrea mentálhigiénés szakember a munkahelyen eltöltött időt szeretné, ha minőségibb módon élnénk meg. Például arról ír, miként mondjunk „nem”-et, ha úgy érezzük, hogy az „igen” sértené az érdekeinket. De hogyan lesz a bankban dolgozó közgazdászból a mentális jóllétünket támogató szakember? Többek között erről is beszélt az interjúban.

A bankszektorban dolgozó közgazdászból hogyan lesz mentálhigiénés szakember?

Nagyon szeretem az embereket. Mindig az érdekelt, honnan jönnek, milyen háttérrel rendelkeznek, hogyan tudom megtalálni a megoldást a problémáikra. Már kezdő közgazdászként is inkább az ügyfelekkel szerettem foglalkozni a bankban.

Egy mérnök barátnőm, aki mentálhigiéné szakon végzett a SOTE-n sokszor támogatott, például amikor elakadtam a gyereknevelésben. Ekkor jöttem rá, hogy lehetne ezt tanulni közgazdászként is. Aztán sok év múlva találkoztam egy pszichológussal, akinek elmondtam, mindig az volt a vágyam, hogy emberekkel kapcsolatos dolgot tanuljak. Erre visszakérdezett, hogy „Andi, ha ez a terved, akkor miért nem tanulsz?” És elgondolkodtam, tényleg, miért is nem? Abban az évben szeptemberben már a Károli egyetem posztgraduális képzésén tanultam mentálhigiénét.

Fotó: Nagy Botond

Miért a munkahelyen eltöltött időszak problémáira fókuszálsz?

Mert ezen a területen tudok mást, többet nyújtani, mint a többi szakember. A multiközeget, a bankszektort ismerem a legjobban, tudom, hogy a munkavállalók milyen kihívásokkal, frusztrációkkal küzdenek. Ebből a világból jövő embereknek tudok még több segítséget adni, hiszen ezt a világot látom, tapasztalom közelről.

Minden multiból „kiugrott” segítő, coach vagy mentor, a vezetőket akarja támogatni, miközben a beosztottak problémáira nem, vagy alig fókuszál valaki. Pedig őket is kellene segíteni abban például, hogyan legyenek jobb munkatársak, miként tudják megfelelően érvényesíteni az érdekeiket.

Milyen gondokkal fordulnak hozzád és mennyi ideig tart a feldolgozási folyamat?

A kliens azzal keres meg, ami a leginkább feszíti őt. Jó helyen van-e a munkahelyén, valóban a megfelelő pozícióban dolgozik-e. Persze előjönnek magánéleti gondok is. Volt olyan is, aki eljött, és azzal, hogy kimondta az érzéseit, gondolatait, meg is találta a megoldást az ülés végére. Sokszor már az is segít, hogy verbalizálunk egy problémát.

Fontos tudni, hogy az „itt és most”-tal foglalkozom. Nem kérdezek bele a részletekbe, nem mondok véleményt, nem adok tanácsokat vagy feladatokat. Hallgatom, hogy mit mond a kliens, és csak visszatükrözöm a hallottakat más szavakkal. A saját érzéseihez próbálom közelebb vinni azzal, hogy visszaadom az érzéseket, amiket megértettem az általa elmondottakból.

A személyes, vagy a jelenléti üléseket tartom hatékonyabbnak, ha lehet, az online teret csak nagyon indokolt esetben alkalmazom. Azt gondolom, hogy az egész testünkkel benne vagyunk egy helyzetben, nem csak az arcunkkal vagy a mondatainkkal. Ha a helyszínen látom, sokkal jobban le tudom venni, hogyan érzi magát a kliens. Általában 7-10 ülés elég a megoldáshoz az 50 perces alkalmakból, de azért vannak ennél hosszabb folyamatok is.

Ha valakinek olyan megoldatlan gondjai vannak, aminek kezeléséhez terápiára van szüksége, vagy pszichiáter gyógyszeres támogatására, abban én nem vagyok kompetens. Ekkor, ha szükséges, segítek szakembert találni.

Fotó: Nagy Botond

Az nem elég, ha a barátomnak mondom el, hogy mi bánt vagy foglalkoztat? Ő is adhat jó tanácsot.

Jó tanácsot adhat, de hozzám nem tanácsért jönnek a kliensek. Én nem ítélkezem, és nem él egy kép a fejemben rólad, a múltad nem befolyásol engem, mert nem ismerlek. Nekem a legmélyebb gyötrelmeidet is elmondhatod, mert egy vadidegennek időnként könnyebben megnyílik az ember, mint annak, akit ismer. Egy kicsit olyan ez, mint a katolikusoknál a gyónás. Egy jó gyóntató pap meghallgat, nem ítélkezik és a végén csak annyit mond, hogy „feloldozlak”

Azt mondtad, hogy nem adsz feladatot. Mégis azt tanácsolod az egyik posztodban, hogy írjuk le a gondolatainkat, mi okoz örömöt, bánatot, mit élünk meg sikernek. Azt is kéred, hogy kézzel írjuk le és ne a számítógépbe vagy a telefonba. Miért teszed ezt a megkülönböztetést?

Ezek nem feladatok, hanem javaslatok. Ha eljössz a segítő beszélgetésre, nem mondok olyat, hogy írj le valamit. Ezek a közösségi médiában megírt posztok az általam kipróbált eszközökről, módszerekről szólnak azoknak, akik olvassák. Ezekről saját tapasztalatomból tudom, hogy működnek, ezzel próbálom támogatni az olvasókat, és persze megmutatni, hogy milyen kompetenciáim vannak, így ha szükségük van segítségre, tudják kihez fordulhatnak. Ez két külön dolog, a személyes és bevált tapasztalatok megírása és közzététele nem keverendő össze a mentálhigiénés segítő beszélgetéssel. Más a cél és más a módszer is.

Azért érdemesebb a gondolatokat kézzel leírni egy papírra, mert egészen másként dolgozik ilyenkor az ember agya. Az érzelmeket máshogyan tudod írásban interpretálni, mint a billentyűk nyomogatásakor. Kézíráskor az agy emocionális része jobban dolgozik, mint gépíráskor, illetve amit kézzel írunk, az jobban megmarad az emlékezetünkben.

Fotó: Nagy Botond

Másik bejegyzésedben azt írod, hogy tanuljunk meg „nem”-et mondani és leírod, hogyan tudjuk ezt a képességünket fejleszteni. Miért fontos ez?

Nekem ez jelentette a legnagyobb feladatot, ugyanis nagyon sokat tudok magamból adni, és gyakran nem tudtam „nem”-et mondani. A multik világában időnként kihasználják, hogy fontos az embernek a munkája, mert a megélhetéséről van szó, és ezért nem mer „nem”-et mondani. Éppen ezért kíméletlenül pakolnak rá terheket. Ahol pedig nem lehet „nem”-et mondani, ott nem szabad túl sokáig maradni.

Mennyire gondolják át a lehetőségeiket az emberek, amikor új munkahelyet választanak?

Az emberek egy része nem dönt tudatosan a munkahelyválasztáskor, és a megélhetése miatt belemegy olyan helyzetbe, ami nem megfelelő a számára. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy amit csinálunk, az izgalmas, kreatív, kihívást jelentő legyen számunkra. Érdemes végiggondolni, hogy azt csináljuk-e, amit szeretünk és azt várják-e el tőlünk, amit képesek vagyunk nyújtani. A problémák akkor kezdődnek, amikor nem olyan munkát választunk, amiben jól érezzük magunkat, vagy amit kedvvel végzünk.

Azt tapasztalom, hogy a 30 felett gyereket vállaló nők egy része a családalapítást követően, már nem akar visszamenni egy multihoz, vagy csak négy, illetve hat órában szeretnének dolgozni. Nagyon sok mikróvállalkozóval találkozom mostanában, akik a szenvedélyükből, hobbijukból építik fel az új karrierjüket.

Fotó: Nagy Botond

És ha nem jön össze az új karrier, akkor inkább hagyjuk, keressünk más megélhetést?

Nem, szó sincs erről. Engem és a generációm sok tagját nem tanították meg hibázni, nem tudjuk kezelni a kudarcot. Arra tanították meg, ha hibázik, akkor elbukott, vége a világnak. Pedig ez nem így van. Ha hibázunk, akkor álljunk meg, nézzünk körül és derítsük ki, akár segítséggel is, mi történt. Nézzük meg, min kell javítani ahhoz, hogy előrehaladjunk. Ha le tudjuk tenni a kudarcok terhét, megtaláljuk a helyes utat, és máris sikerre vagyunk ítélve.

A munkahelyen is meg kell nézni, hogy a hiba, a kudarc miből adódott, mert lehet, hogy nem a mi sikertelenségünk, hanem például a vezetés nem tudta kihozni belőlünk a legjobbat vagy a munkahelyi légkör nem volt megfelelő. Ehhez azonban megfelelő önismeret kell, hogy ezeket felismerjük. Nagyon fontos, hogy adjunk magunknak időt a konfliktusok, nehézségek feldolgozására.

Mennyire ismerjük magunkat?

Ha erről kérdezed az embereket, a többség azt fogja mondani, hogy nagyon jól ismeri önmagát. Kevesen mondják azt, hogy elkezdtem magam megismerni, és amig élek folyamatosan tanulok magamról. Állandóan formálódunk. Az önismeret lehet az, ami egyfajta magabiztosságot ad, még úgy is, hogy tudom, örökké változom.

Egy mentálhigiénés szakember abban tud segíteni, hogy lelkileg kiegyensúlyozott, egészséges állapotban tudjunk maradni, jól érezzük magunkat a bőrünkben a munkahelyünkön, a családunkban, a közösségeinkben, és közelebb kerüljünk önmagunk jobb megismeréséhez.

Kiemelt kép: Nagy Botond

Katt —–> Pólóoldal